Képviselőházi irományok, 1878. XXIII. kötet • 981-1043. sz.

Irományszámok - 1878-983. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában” beadott törvényjavaslatra

983. szám. 47 pedig ez azon bíróság iratai közt léteznék, melynél a végrehajtás elrendelése kéretik, ezen körül­mény a kérvényben megemlítendő. Ha a végrehajtás több alperes ellen, vagy több helyen foganatosítandó, a kérvény annyi példányban adandó be, hogy mindenik alperesnek és mindenik megkeresett hatóságnak, ille­tőleg mindenik kiküldöttnek, külön példány jusson. A megkeresett hatóság, illetőleg a kiküldött részére szolgáló példányok, mellékletek nélkül adandók be; a végrehajtást szenvedőt illető példányok mellé pedig egyszerű másolatban, csu­pán azon mellékletek csatolandók, a melyek vele még közölve nem voltak. Az 1. §. e), f), g) és h) pontjainak eseteiben a végrehajtás alapjául szolgáló közokiratnak a végrehajtató által e czélból beadandó s hivatalból hitelesítendő másolatai a végrehajtást elren­delő bíróságnál megtartandók. A hiányosan felszerelt végrehajtási kérvények hiánypótlás végett visszaadandók. 7- §. Sommás perekben, ingatlanokra vezetendő végrehajtás esetének kivételével, a végrehajtás elrendelése iránti kérelem szóval is előterjeszthető; mely esetben a bíróság, a szóval előterjesztett kérelemről, jegyzökönyvet vészen föl. 8.§. A végrehajtási kérelemben, a végrehajtató, a végrehajtásra vonatkozó kérelmét szabatosan tartozik előterjeszteni. A végrehajtási kérelemben továbbá megjelölendő azon bíróság, vagy azon bíróságok, a melynek, vagy a melyeknek a területén a végrehajtás foganatosítandó; és ha a végrehajtató a végrehajtást hivatalból kívánja eszközöltetni, ez kifejezetten megemlítendő. A végrehajtás az annak alapjául szolgáló közokiratban megállapított teljesítési határidő lejárta után kérendő. 9.§. Az 1. §. a) b) és c) pontjainak eseteiben a bíróság azt, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló bírói határozat szabályszerűen kézbesittetett avagy kihirdettetett-e és a végrehajtásra halasztó hatálylyal biró jogorvoslat használtatott-e, hivatalból tartozik kinyomozni. Ha a végrehajtási jog valamely feltételtől, vagy viszontkötelezettség teljesítésétől függ, a feltétel beálltát, vagy a viszontkötelezettség teljesítését, valamint a végrehajtás egyéb fel­tételeit is, a végrehajtató tartozik igazolni, a mennyiben azok a bírósági iratok által igazolva nincsenek. 10. §. A végrehajtási kérvény, rendszerint az ellenfél meghallgatása nélkül intéztetik el. A 3. §. esetében kivétel nélkül, a 9., 13. és 15. §§. eseteiben pedig akkor, a mikor a végrehajtás elrendelésének előfeltételei közokirattal, vagy hitelesített (1874: XXXV. t. ez. 92. 93. §§.) magánokirattal nem igazoltatnak, a végrehajtási kérelem érdemleges elintézése előtt járásbíróságoknál, sommás törvényszékeknél pedig jegyzőkönyvi tárgyalás tartatik. A 3. §. esetében, ha képviseltetéséről a végrehajtató nem gondoskodott, részére a bíróság a tárgyalásra ügygondnokot rendel. 11. §• A végrehajtás elrendelése esetén, a végrehajtás útján érvényesítendő követelés járulékai­val együtt a végzésben szabatosan kiteendö, és a végrehajtási kérelem körül felmerült költségek megállapitandók. Ha a végrehajtást elrendelő biróság egyszersmind a végrehajtás foganatosítására is ille­tékes, és a végrehajtás kiküldött által foganatosítandó, a végzésben a kiküldött is kirendeltetik.

Next

/
Thumbnails
Contents