Képviselőházi irományok, 1878. XXIII. kötet • 981-1043. sz.

Irományszámok - 1878-987. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a budapesti tudomány-egyetemi orvoskari épületek folytatólagos kiviteléről” szóló s a vallás és közoktatásügyi minister által előterjesztett törvényjavaslat tárgyában

987. szám. 121 A betegek élelmezése két külön helyen és módon, mint jelenleg az üllői-úti telepen, házilag, az újvilág-utczai épületben pedig vállalkozó által nem czélszerü és sem ez, sem az ágy­és fehérnemű mosatása nem kezelhető mindaddig gazdaságosan és az egészségi tényezők szemmeltartásával, a mig ez két, egymástól távol fekvő helyen történik, a főzés és mosás s a fertőzetlenitő helyiségek valamennyi kóroda részére együtt nincsenek. Ennek végrehajtása azonban a már részben fennálló főző és mosó helyiségeknek, egy, a külföldön is szokásos gőz­mosással, s száraz meleg levegőn való szárítással, s az ennek megfelelő készülékekkel ellátott főző és mosó és egyúttal fertőzetlenitő intézetté kiegészítését, s ehhez képest a már meglevő épületrészek teljes kiépítését teszi szükségessé. Az új építkezések kivitelét illetőleg a bizottság Ybl Miklós építész szakértői véleményét kihallgatta, mely szerint az átlagos árak, különösen az orvoskari központi épületnél kedvező eredményt tüntetnek elő és az építkezésnek a megállapított összeg keretei közt most még lehetséges kivitelét helyezi kilátásba, feltéve, hogy a legközelebbi jövőben az anyagok ára és munka bére a jelenleginél feljebb nem emelkedik. A mennyiben azonban a viszonyok lényeges változást szenvednének, a művezető építész feladata leend, oly módosításokat javaslatba hozni melyek az építkezésnek czélszerü végrehajtását az engedélyezett összeg keretében lehetsé­gessé teszik. Ezeknek alapján a bizottság a törvényjavaslat 1. §-ában felsorolt új építkezéseket meg­szavazásra ajánlja, de egyúttal azon véleményének is ad kifejezést, hogy a mennyiben az új Üllői-úti központi épületben' némely oly helyiség van tervezve, melyek jelenleg talán még nem elkerülhetlenül szükségesek, a vallás- és közoktatásügyi minister oda utasíttassák, hogy ezen helyi­ségeket ideiglenesen más tanczélokra használja fel. A törvényjavaslat 2. §-ában foglalt, a fővárosi IV. ker. hatvani- és ujvilág-utczában fekvő orvoskari épület átalakítására vonatkozó tervezetre a bizottság azon véleményben van, hogy ezen kérdés az előbb felsorolt épitkezésektől elkülönittessék, miután még nem lehet meg­ítélni , hogy mire volnának a hatvani- és ujvilág-utczai épületek legczélszerűbben fel­használhatók. A mi már a tervbe vett építkezéseknek pénzügyi oldalát vagyis költségét és fedezetét illeti, a tervekhez csatolt költségvetések szerint a következő: 1. az üllői-úti orvoskari telep központi épületeért, ide értve annak úgy utczai részét, mint az udvarba menő szárnyát 456,982 frt 42 kr. 2. az ugyanott épitendő I. belgyógyászati koródáért .... 158,867 > 88 > 3. ugyanott a mosó-, főző- és fertőzetlenitő intézet teljes kiépí­téséért belberendezési készülékekkel együtt 68,771 > 97 > összesen . . 684,622 frt 22 krt. Minthogy azonban itt csak maguk az építési költségek és az építészi díjazás, de az előre nem látható kiadások nem vétettek tekintetbe, ezek fejében még az egész összegnek 5%-ja, vagyis 34,231 frt 11 kr. hozzáadandó s ezzel az összes építési költségek 718,853 frt 38 krra rúgnának. Ezen költségek fedezésére három mód volna lehetséges: 1. jelzálogkölcsön által; vagy 2. értékpapírok eladása által; vagy végre 3. ezeknek lombardirozása által. A bizottság eltérőleg a törvényjavaslatban ajánlott két módozattól, csakis az előbb emiitett második módot vagyis az értékpapirok eladását tartja czélszertínek, mivel az egyetemi alap papírjaival a kiadások fedezve lennének s így ezek eladását ajánlja. Az egyetemi alap által az államnak e czélra és ily módon nyújtandó kölcsön után az építés befejezésétől számítandó 37 éven át 5% kamat és 1%> tőketörlesztési hányad lenne fizetendő. KÉPVH. IKOMÁNY. 1878—81. XXIII. KÖTET. 16

Next

/
Thumbnails
Contents