Képviselőházi irományok, 1878. XX. kötet • 804-856. sz.

Irományszámok - 1878-807. Törvényjavaslat, a közadók kezeléséről szóló 1876:XV. törvényczikk módositásáról

40 807. szám. A behajtási illetékek fejében befolyt összegek : a) a községek, városok által, valamint a 62. §-ban emiitett felelősség eseteiben eljáró más hatósági vagy állami közegek által eszközölt végrehajtások alkalmával, a község (város) házi­pénztárát; b) a szolgabirák által, valamint az 52-ik §. a) b) és c) pontjai alatt emiitett esetekben eljáró állami közegek által eszközölt végrehajtások alkalmával, az államkincstárt illetik. A behajtási illetékből azon állami, vagy községi (városi) pénztár által, a melybe folynak, kielégitendők. 61. §. Ezen §. hatályon kiviil tétetik és helyébe rendeltetik: A szolgabirák (polgármesterek) a kir. adófelügyelő, vagy annak a helyszinén megjelenő helyettese, kötelesek az adók, illetékek és egyéb kincstári követelések behajtásának eszközlé­sével megbízott, és az erre való felügyeletre hivatott községi (városi) közegeket szemmel tartani, észlelt törvény- vagy szabályellenesség vagy mulasztás esetében, azoknak okozóira 5 forinttól 25 forintig terjedhető és az egyenes adók módjára, felében a kincstár, felében a megyei házi pénztár javára behajtandó bírságokat (felebbezéssel a törvényhatóság közigazgatási bizottságához) róni, és erről esetről esetre a törvényhatóság közigazgatási bizottságának jelentést tenni. Ha a szolgabíró (polgármester), a kir. adófelügyelő, vagy ennek a helyszinén megjelenő helyettese a törvényben, szabály-vagy kormány-rendeletben megszabott kötelesség oly megsérté­sének jő nyomára, mely előre láthatólag az egyszerű bírságolásnál súlyosabb beszámítás alá esvén, a fegyelmi eljárás elrendelését (1876 : V. t. czikk. 18. §-a és VII. t. ez. 1. §-a.) teendi szükségessé, tartozik a kötelesség megsértés tényét az illető adóközegek meghallgatása mellett jegyzőkönyvileg megállapitani, és a jegyzőkönyvet a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elren­delésére hivatott hatóságnak, vagy hatósági főnöknek haladéktalanul megküldeni. (1876: V.t. czikk 19. §-a és VII. t. czikk 2. §-a.) 62. §. Ezen §-hoz hozzá adatik: < A mulasztást elkövetett községi (városi) közeg terhére eső és a kir. adófelügyelő által számszerint megállapított költségeket, az illető község (város) a kir. adófelügyelő által kitűzendő záros határidő alatt, a kir. adóhivatalba beszállitani köteles; fenmaradván a mulasztó közeg elleni visszkereseti joga, melyet közigazgatási utón az egyenes adók behajtására nézve meghatá­rozott módon érvényesíthet. Az állami közegek által a jelen §-ban és az 52. §. a) b) és c) pontjai alatt említett esetekben teljesítendő végrehajtásokat, rendszerint a pénzügyminister által kinevezett állami végre­hajtók foganatosítják. Ezen állami végrehajtók ideiglenes állami tisztviselők minőségében, állandó fizetéssel neveztetnek ki, és három évi feddhetlen szolgálat után hivatalos állásukban véglegesen meg­erősíttetnek. Nyugdijképességük végleges megerősittetésük esetén azon naptól számit, melyen ideigle­nes minőségben kineveztettek. Állomásuk^helyén foganatosított végrehajtások alkalmával napidíjra igényük nincsen. Állomásuk helyén kivül teljesített működés alkalmával, a pénzügyminister által megállapítandó napidíjt húznak, és a vasúti II. osztályú vagy gőzhajózási I. osztályú vitelbért, tengelyen való utazásoknál átszabályszerű kilométerpénzt számíthatják fel.

Next

/
Thumbnails
Contents