Képviselőházi irományok, 1878. XVIII. kötet • 802. sz.

Irományszámok - 1878-802. Az 1878. évi állami zárszámadás és ennek részletezése, valamint az állami számvevőszéknek erre vonatkozó részletes jelentése

268 A magyar kir. állami vasutak ingatlan vagyonának telekkönyvezése, és az építésre fölvett kölcsönök bekebelezése. A központi telekkönyv az 1876. évi >részletes jelentés* 80., és az 1878. évi jelentés 77. lapján felsorolt vonalakon kivül a károly vár o s-f iu­mei vasúti vonalra is kész, és a le- és árjegyzési határozatok is megérkeztek már a telekkönyvi hivatalhoz; a telekkönyv megnyitását azonban gátolja azon körülmény, hogy a vonal a bunori-i kir. járásbiróság területén még 5.132 frt 35 kr kártalanítási követeléssel terhelve van, a mely akadály elhárítására az állami számvevőszék a közmunka- és közlekedésügyi minister urat fölkérte. A pest-salgótarjáni, és a keleti vasútnak újabb időben meg­vásárolt vonalaira nézve a telekkönyv megnyitását, és a keleti vasutat terhelő elsőbbségi adósságok bekebelezését a múlt évi ^Részletes jelentésben« emiitett körülmények még mindig gátolják, minélfogva az igazságügyi minister ur újból megkerestetett, hogy az illető vidéki telekkönyvi hatóságokat a szabályszerű eljárás mielőbbi befejezésre utasítsa. Az 1867: XIII. t.-cz. alapján fölvett vasúti kölcsön évi járadé­kának a kölcsönből épült vasúti vonalakra való bekebelezése iránt, a közmunka- és közlekedésügyi.minister ur már intézkedett. Az 1879 : XXVII t.-czikkel jóváhagyott szerződés alapján az állam birto­kába jutott vágvölgyi vasút pozsony-nagyszombati, és nagyszombat-szeredi vonalainak tulajdonjogaa budapesti törvényszék, mint telekkönyvi hotóságnak 1879. évi november 8-án 254/K. T. sz. a. hozott végzésével az állami kincstár nevére tehermentesen átiratott, és a zálogjog a hátra­lékos 5,588.000 frt vételár, és annak félévenkint előre fizetendő 67 2 7o kama­taira nézve, az emiitett vonalakra a bécsi első osztrák takarékpéztár javára a szerződés értelmében bekebeleztetett. Az idézett szerző­dés alapján megszerzett többi vasúti vonalak, valamint a még ki nem épített vona­lakon beváltott földterületek, úgyszintén az ezen jelentésben föl nem sorolt többi állami, és kincstári vasutak telekkönyvezési állapotának kimutatása iránt, az állami számvevőszék a közlekedésügyi, és az igazságügyi minister urakkal tárgyalást folytat; hasonlóképen az 1875: XLI. és 1876: XI. t.-cz. alapján az állami biztosítást élvező vasutaknak adott beruházási kölcsönből eredő adósságnak az illető társulati vasutak telekkönyvi teherlapjára való bekebelezése iránt is. A gömöri zálo glevél-kölcsönből épített vasutvonalak telekkönyvei (mint már a m. évi jelentésben megemlittetett) megnyi11at­tak, és az azokat terhelő jelzálogkölcsön azokra bekebeleztetett; az ezen vonalak mentén fekvő földbirtokok, gyárak és egyéb vállalatok tulajdonosait terhelő, és a vasúti vonalaknak 1874-ben történt megnyitásától minden évben teljes mérvben esedékessé vált kamatbiztositási összegek azonban eddig még be nem fizettettek, sem állami követelésül elő nem Írattak.

Next

/
Thumbnails
Contents