Képviselőházi irományok, 1878. XVII. kötet • 774-801. sz.

Irományszámok - 1878-790. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium 1881-ik évi költségvetéséről

790. szám. 333 1880-ra megszavazottal csak ugy eszközölhető, ha a pénzügyministerium költ­ségvetésének különböző czímeiben előforduló, ezen üzletágat terhelő kiadások összevonatnak. Ennek eredménye gyanánt kitűnik ugyan, hogy az államerdészet kiadásai 1881-re 82,990 írttal nagyobbak, mint az 1880-ra megszavazottak. De minthogy ezen összegből Jevonandók olyan kiadások, melyek eddigelé a pénzügyministerium költség­vetésének más czímeinél, névszerint a jószágigazgatóságoknál, ügyészségek­nél, számvevőségeknél fordultak elő, a kiadási többlet 4,630 frtra apadt, a mivel szemben állnak azon megtakarítások, melyek az új szervezés folytán a pénzügyministerium jószágigazgatóságainál, az erdészeti tisztviselők átvétele és a dologi kiadások apasztása alapján elérhetők. Lényegesen kedvezőtlenebb a bevételek előirányzata az eddiginél, s ez főleg onnan ered, hogy a fa-eladás, nevezetesen a máramarosi és a liptó­ujvári hivataloknál csökkent. A budget realitásának szempontjából ezen óvatosabb előirányzat csak helyeselhető. A végeredmény mind a két évre a következő: az 1880-ra megállapított kiadás . . . . . . . . ... . . 3.976,848 frt bevétel . 6.146,908 > tiszta felesleg . . 2.170,060 frt Az 1881-re előirányzott kiadás ............. 4.059,838 » bevétel 6.000,000 > tiszta felesleg . . 1.940,162 frt vagyis 229,898 frttal kevesebb, mint a múlt évben. A bizottság mind az új szervezetet, mind a kiadás és bevétel egyes tételeit alapos bírálat alá vette és annak alapján a kért összegek változatlan megszavazását hozza javaslatba. 6. czím. Erdó'felügyeló'ségek. Ezen, szintén új czím alatt, minthogy 1880-ra az erdőtörvény életbeléptetése folytán szük­ségesekké vált intézkedésekre csakis az átmeneti kiadások alatt 80,000 frt lőn megszavazva és e czím a rendes kiadások közé még nem illesztetett, felügyeleti kiadásokra .. . . 79,000 frt, erdősítésekre 10,000 > irányoztatik elő. A bizottság mindenekelőtt azon nézetből indul ki, hogy ezen utóbbi tétel az erdőfelügyelet czíme alá fel nem vehető. Az erdőtörvény 165—177. §§. alapján köteles ugyan az állam bizonyos erdősítési, homokkötési munkálatokat véghezvinni, facsemeték és magvak kiosztására, homokkötési munkálatok jutalmazására bizonyos összegeket fordítani, de ezen kiadások az erdei felügyelet szervezésével semminemu összeköttetésben nem állanak, s e szerint ezen czím alatt alig számolhatók el. A bizottság nézete szerint ezen 10,000 frttal előirányzott tétel inkább a kö­vetkező czím, az országos erdei alap keretébe tartozik, minthogy ezen törvény értelmében az erdészeti áthágások és erdei károsítások után befolyó büntetés és bírságpénzekből alakított alap­nak a törvényben ugyan körül nem irt rendeltetése más aligha lehet, mint épen az, hogy az erdészet érdekei azzal előmozdittassanak. - » • • A bizottság ennélfogva az ezen második rovat alatt felvett 10,000 frt áttételét a következő 7. czimbe hozza javaslatba és a 6. czím' alatt csakis az első rovatban előirányzott felügyeleti kiadásokat .-.-... . . . . . 79,000 frttal véli megszavazandonak. Ez utóbbi tételt változatlanul pedig asért, minthogy a kilátásba vett szervezetet helyesnek és a megállapított személyzetet ezen osztály munkakörének és előrelát­ható teendőinek megfelelőnek tekinti.

Next

/
Thumbnails
Contents