Képviselőházi irományok, 1878. XVII. kötet • 774-801. sz.

Irományszámok - 1878-774. A Horvát-Szlavon-Dalmát országokkal megújitandó pénzügyi egyezmény ügyében kiküldött országos bizottság jelentése

n 774. szám. maradó összeg fordíttassák a közös ügyek által igényelt költségekre". Ezen szakaszban tisztán ki van emelve és mondva az egyedül helyes, mert egyedül lehetséges elv, mely, miután Dalmát-, Horvát- és Szlavónországoknak a közös ügyek által igényelt kiadásokhoz hozzá kell járulniok, a kulcs megállapításánál irányadó legyen, mely járulék csak akkor és ez országok (királyságok) közjövedelmeinek csupán azon maradványából fizetendő, a mely az autonóm szükségletek fedezéséhez szükséges összegek levonása után fenmarad. Maga az 1873-iki tisztelt magyar regnicolaris küldöttség sem ejthette el ez elvet; sőt inkább határozott lépést tett előre, az első küldöttség által megkezdett úton, midőn az eredeti pénzügyi kiegyezés revisiójába beleegyezett, s vezérelvül azt fogadta el, hogy első sorban az autonóm szükségletek s csupán másodikban fedezendők a közös kiadások. E regnicolaris küldöttség nézete szerint Magyarország és Dalmát-, Horvát- és Szlavónországok között, a pénzügyi viszony szabályozásánál sem most, sem máskor nem érvényesülhet más módozat, más elv. Valamint az osztrákkal teljesen paritásos magyar államjog nem függhet a két állam közt önkénytesen megállapított járulék-quota alacsonyabb vagy magasabb voltától, hanem szilárd jogalapon nyugszik, úgy hogy Magyarország nem kényszeríthető oly" járulék összegre, mely minden közjövedelmét kimerítené és tulajdon állami szükségleteinek fedezését lehetetlenítené : ép oly kevéssé tehető függővé Horvátország autonóm, szintén jogalapon nyugvó beligazgatása, az elismert és egyezményileg megállapított közösügyekhez való járulásának kisebb vagy magasabb hányadától; tehát semmi alapos elv szerint meg nem engedhető, hogy Horvátország oly járuléki hányaddal terheltessék, a mely neki saját autonóm szükségleteinek fedezését lehetetlenné tenné, s ennélfogva belső autonómiájának fennállását, azaz politikai egyéniségét veszélyeztetné. Ez érv annál hangosabban szól Horvátország mellett, mert a pénzügyi egyezmény Horvátország anyagi fejlődését, azaz adóképességét, melyből a saját autonóm és a két ország (királyság) közt közös kiadások fedezéostala svota od pokrica potrebstina nutarnje samouprave preostavsa, de sa obrati na obce potrebite troskove zajedniökiii poslova. Jasno je ovim paragrafom iztaknuto i izreCeno jedino voljano, jer jedino moguce nacelo, po kojem se ima traziti i ustanoviti za kraljevine Dalmaciju, Hrvatsku i Slavoniju kljuc prinosbenoj svoti u ime pokrica zajednickih posala, koji se posve naravno istom onda i onim preostatkom javnih prihoda ovih kraljevinah podmiriti imaju, posto se prije svega odbije svota, koja je od tih prihoda nuzdna pokricu autonomnih potrebstina. Nit postovani ugarski kraljevinski odbor od god. 1873. nije se od ovoga nacela odvrnuo; pace na stazi prvoga odbora on je joá sigurnije i odlucnije postupio, kada no je pristajuci u reviziju prvobitne financijalne nagodbe zapoglaviti temelj svomu zadatku postavio u prvom sedu pokrice autonómnih istom u drugom redu zajednickih posala. Po mnenju ovoga kraljevinskoga odbora, medjujuc financijalne odnosaje medju kraljeviuom Ugarskom i kraljevinami Dalmacijom, Hrvatskom i Slavonijom, nemoze se ni posto ni jedan drugi nácin, ni jedno drugo nacelo odabrati; Kano sto podpuno drzavno pravo Ugarske, u svem ravno drzavuomu pravu Austrije, nevisi o manjoj ili vecoj prinosbenoj svoti za zajednicke poslove, koji su medju njima dobre volje uglavljeni, nego tvrdo pocivaju na drugih pravnih temeljih, te ni tko neima prava Ugarsku silovati na toliku prinosbenu svotu za poslove zajednicke, kolikabi, izcrpivsi sve njezine javne prihode, nemogucim ucinila, da ona pokrije svoje drzavne potrebstine: tako i nutarnja samouprava Hrvatske, osnivajuií se na svojih pravnih temeljih, nevisi o manjoj iti vecoj prinosbenoj svoti za priznane i uglavljene zajednicke poslove, ter po ni jednom razlozitom nacelu nemoze biti dopusteno, da se Hrvatskoj nalozi tolika prinosbena svota, kolika bi nemogucim ucinila pokrice autonomnih potrebstina, te Hrvatskoj sám obstanak nutarnje samouprave, to ce reói politieke individualnosti izvrnula. Ovaj razlog tim glasnije govori u podporu Hrvatske, sto financijalna nagodba na brigu Ugarskoj prédája razvitak materialnoga dobra, to ce porezovnu svota za pokrice i njezinih