Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.
Irományszámok - 1878-712. Törvényjavaslat, a zágráb-károlyvárosi8 vasutvonal megvétele iránti szerződés beczikkelyezéséről
712. szára77 károly város-fiumei vonalak közti közvetlen kapcsolat hiánya, illetőleg az e vonalok közé ékelt zágráb-károlyvárosi vasútvonalaknak egy más vasuttársulat által való birlalása oly anomáliának mutatkozott, melyet úgy közforgalmi, mint tisztán vasutkezelési tekintetekből is mielébb meg kellett szüntetni. Az olaszországi vonalak kihasitása iránt folyamatban volt alkudozásokat felhasználta tehát a kormány arra, hogy, mint ez a képviselőház előtt fekvő 1877. évi 71. számú törvényjavaslat H. alatti mellékletéből kitetszik, a cs. kir. kormány elvi készségét kinyerje arra nézve, miszerint a magyar kormány kívánatára bármikor is tárgyalásokba bocsátkozzék a déli vasút magyar és osztrák területen fekvő vonalainak elválasztása iránt. Ezen elvi kijelentés folytán a kormány késedelem nélkül megindította a társulattal az alkudozásokat. Végezel gyanáut a kormány ezen alkudozásoknál a déli vasút Magyarországban fekvő összes, vagy legalább a fiumei irányba eső főbb vonalainak megszerzését tartotta szem előtt; miután azonban a megelőző tárgyalásokból ítélve, attól tartott, hogy a társulat az egész hálózat átadására tulmagas követeléseket fog támasztani, melyek az államkincstár helyzetével szemközt nem teljesíthetők, vagy a melyeknél a kitűzött czél még megfelelő összekötő vonalak létesítése által is olcsóbban lenne elérhető: a kormány mindenekelőtt tájékozást kívánt szerezni arra nézve, hogy a tengeri forgalom tulajdonképi kulcsát képező zágráb-sziszeki, barcs-zákányi és és főleg a zágráb-károlyvárosi rövid vonalrészeket mi áron volna a társulat hajlandó eladni? Az alkudozások ezen stádiumában azonban a társulat határozottan idegenkedett az ily részbeni eladásoktól, azzal indokolván ezt, hogy az ily részbeni eladásoknak a megmaradt hálózat jövedelmezőségére való kihatását biztosan kiszámítani és így a tulajdonképi vételárt méltányosan megállapítani a lehetetlenséggel határos. A társulat tehát csak oly alapon volt hajlandó alkudozásokba bocsátkozni, hogy legföllebb a kanizsa-bécs-újhelyi-, kanizsa-pragerhofi- és zágrábsteinbrücki vonalakat tartsa meg magának. E közben a társulatnak az 1867. évi ápril 13-án kelt szerződés 9-ik czikkében 1879. év végéig engedélyezett adómentesség lejárata mindinkább közeledett, mely körülmény a társulatot a magyar kormány által inkább megfontolható alkudozási bázisok elfogadására hajlandóbbá tette, ugy hogy most már hajlandó volt akár külön a zágráb-károlyvárosi, akár pedig ezen és a buda-kanizsai és székesfehérvár-újszőnyi vonalak eladása iránt alkudozni. Közbejött azonban másrészről az Arlberg-pálya kiépítésének biztosítása is, mely körülmény a uyugotnak tartó barcs-kanizsai és zágráb-sziszeki vonalakat a társulatra nézve még értékesebbekké tette, ugy hogy az ezen vonalakra vonatkozó alkudozás, tekintve az Arlbergpálya kiépítésének kiszámithatlan hatását, kizártnak volt tekintendő. Hozzá járult még azon körülmény is, hogy a magyar vonalakra vonatkozó adómentesség, viszonyítva az osztrák vonalak adómentességével, aránylag csekély összeg körül forgott; hogy továbbá az itt szóban forgó jövedelmi adónak az osztrák- és magyar kincstár közötti megosztására nézve még a törvényes alap sem volt elkészítve; s hogy végre az adómentesség meghosszabbítása tulajdonkép nem is annyira a részvényesek, tehát a társulat, hanem inkább az elsőbbségi hitelezőknek állott érdekükben; ugy hogy ezen adókérdés nem alkotott a társulatra nézve oly kényszerhelyzetet, mely a, kormányt feljogosíthatta volna arra, hogy a fenut jelzett vonalakra szorítkozó tárgyalási •alapot visszautasítsa. A kormány ennélfogva úgy külön a zágráb-károlyvárosi, mint ezen és a buda-kanizsai, valamint a fehérvár-újszőnyi vonalakra nézve is ajánlatokat kivánt be a társulattól. Első sorban a kormány természetesen a mindhárom vonalra vonatkozó ajánlatot vette fontolóra. Már fentebb jeleztem a társulatnak azon álláspontját, hogy egy egységes organismust
