Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.
Irományszámok - 1878-712. Törvényjavaslat, a zágráb-károlyvárosi8 vasutvonal megvétele iránti szerződés beczikkelyezéséről
74 712. szám. Ezen fizetés, a déli vasút zágrábi állomása és a magyar királyi államvasút közegei által vezetett feljegyzések alapján, szabályszerű leszámolási úton teljesítendő. A cs. kir. szab. déli vaspálya-társaság megengedi továbbá a magyar kir. kormánynak, hogy a zágrábi pályaudvar és az említett elágazási pont között levő, a déli vasút tulajdonát képező területet oly módon használhassa díjtalanul, hogy a magyar királyi kormánynak szabadságában álljon, a már létező pályatesthez, illetőleg a már meglevő — és ez esetben a magyar királyi kormány által saját költségén szélesbitendő Száva hidhoz, a mondott elágazási ponttól a zágrábi pályaudvarig saját költségén egy, kizárólagos használatára szánt vágányt hozzá épiíeni. A magyar királyi kormány azonban felelősséget vállal azért, hogy ezen vágány lerakása, illetőleg az e czélból szükséges építkezések által a déli vasúti vonal sem álladékában, sem pedig üzletében nem fog veszélyeztetve lenni, és hogy a cs. kir. szab. déli vaspálya társaságra ez alkalomból semminemű költségek háramlani nem fognak. Gondoskodni fog továbbá a magyar királyi kormány arról is, hogy az újonnan lerakandó második vágány pályatestén mindazon helyreállítások és berendezések végeztessenek, melyek a déli vasút pályatestének álladéka által feltételeztetnek. Az ezen második vágány építését czélzó munkálatok megkezdése előtt, a magyar királyi kormány és a cs. kir. szab. déli vaspálya-társaság között megállapodás lesz eszközlendő azon rendszabályokra nézve, melyek a déli vasúton való pályaüzlet biztosítása végett alkalmazandók. A zágrábi pályaudvarral való fenntjelzett összeköttetés létesítése esetén azonban a magyar államnak fentebb az ezea czikk bevezetésében megjelölt vágány együttes használatára nézve megadott jog és ezzel együtt az azért megállapitott kárpótlás is elesik. Ugyanez történik akkor is, ha az igy megszakított államvasut-vonalak közti összeköttetés valamely más módon a fent nyújtott szolgalmi jog igénybe vétele néikül fogna létesíttetni. 7. czikk. A cs. kir. szab. déli vaspálya-társaság kötelezi magát, hogy a magyar állomásairól Triestbe szállítandó küldeményekre vonatkozó összdíjtételeket, — és pedig ugy a szabványdíjszabásokra alapitottakat, mint azokat is, melyek bizonyos feltételek alatt mérséklés utján engedélyeztetnek, — alacsonyabbra soha sem fogja állítani azon összdíjtételeknél, melyek a nevezett állomásokról saját vonalain — Szt.-Péteren át Fiúméba szállított küldemények után szedetnek be. Ezen kikötés az engedélyokmányszerü árszabási határozmányok kiegészítő részének tekintendő. 8. czikk. A cs. kir. szab. déli vaspálya-társaság kötelezi magát azt eszközölni, és mindenesetre még az 1881. év lejárta előtt keresztül vinni, hogy jelen szerződés alapján az ennek 1. czikkében megjelölt zágráb-károlyvárosi vonal a magyar korona területén fekvő déli vasúti vonalakra vonatkozó budapesti központi telekkönyvből tehermentesen kikülönittessék; hogy továbbá ezen vonal részére az elkülönített központi telekkönyv megnyittassék, és hogy ez utóbbiban a magyar királyi kincstárnak az átengedett vonalhoz való tulajdonjoga bevezettessék, — minek ellenében a magyar királyi kormány beleegyezését adja, hogy az átengedett vonal részére újonnan nyitandó központi telekkönyv teherlapján egyúttal a magyar királyi kormány által 1880. évi deczember 23-tól kezdve 1968. év végéig két egyenlő, 120,000 forintos félévi részletekben, mindegyik év június 23-án és deczember 23-án, effectiv osztrák-magyar vagy egyenértékű külföldi aranydarábokban fizetendő 240,000 osztrák értékű arany forintnyi vételári évjáradék, a cs. kir. szab. déli vaspálya társaság javára, első helyen bekebeleztessék. Egyidejűleg a cs. kir. szab. déli vaspálya társaság azt is eszközölni fogja, hogy a magyar államnak az ezen szerződés 6. czikkében, a zágráb-sziszeki vonal 3*614 kilométer hosszú, a zágrábi pályaudvartól a zágráb-károlyvárosi vonal elágazási pontjáig terjedő szaka-