Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.

Irományszámok - 1878-711. Törvényjavaslat, a tiszavidéki vasut megváltásáról és az ennek kapcsán teendő intézkedésekről

711. szám. 6Í> tési részleteit pedig az ezen kölcsönről kiállított fő- és részkötvények tartalmához képest az ezen részkötelezvényekben megjelölt és a budapesti és bécsi hivatalos lapokban közhírré teendő helyeken f. évi január hó 1-től kezdve, a tiszavidéki vaspályatársaság helyett pontosan kifizetni, egyszersmind ezen kétrendü kölcsönök biztosítására nézve, a társaság alapszabályai­ban megállapított elsőbbségi jogokat érvényben fenntartani fogja. 3. §. Továbbá folyó 1880. évi július hó 1-étől kezdve a részvények beváltására az alábbi 4. §-ban megállapított tiz év alatt, minden még ki nem sorsolt részvény után és pedig minden év január és július hó 1-ső napjain, félévi részletekben 7 frt 35 kr. azaz hét forint és harminczöt krajczárt, és igy egy évre 14 frt 70-kr. azaz tizennégy forint és hetven krajczárt bélyeg- és adómentesen fog az állam kormánya az illető részvénytulajdonosoknak az esedékes részvényszelvények ellenében és pedig a m. kir. központi állampénztárnál Budapesten, vagy a társulati igazgatóság javaslatára időnkint a kormány által megállapítandó s a magyar és osztrák hivatalos hírlapokban közzéteendő fizetési helyeken kifizetni. 4. §. A magyar állam kötelezi magát folyó 1880-ik évi január 1-től számítandó tiz év leforgása alatt, a tiszavidéki vasuttársulatnak 82,675 db. részvényeit, évenkint két izben eszközlendö sorsolás utján, melynek módját a magyar kormány határozza meg, magá­hoz váltani. Minden sorsolás alkalmával a most számszerűleg 82,675 darabbal megjelölt rész­vények egy huszadrésze sorsoltatik ki, — a kisorsolt minden darab részvényért az állam az előbbi §-ban körülirt fizetési helyeken 245 frtot, azaz kétszáz negyvenöt o. é. forintokat adó­és illetékmentesen fog az illető részvény tulajdonosának készpénzben és minden levonás nélkül kifizetni. 5. §. A tiszavidéki vaspálya - társaságnak jelenlegi tartalék - alapja, — mely az alap­szabályok értelmében úgyis a társulat tulajdonát képezi, — az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság díjazására és elszámolási költségek fedezésére a társulat által fentartatik, a m. kir. kormány felügyelete mellett az igazgatóság által, annak belátása szerint és felelőssége mellett fog kezeltetni, maradéka pedig annak idejében a m. kir. kormánynak átadandó lészen. A részvényesek jogai és érdekei megvédése és képviselete czéljából, a társulat jelenlegi vezénylő igazgatósága és felügyelő bizottsága a társulat ügyeinek végleges lebonyo­lításáig és főként a sorsolás utján beváltandó részvényeknek teljes beváltása idejéig jelen létszámában és alakjában meghagyatik; úgy mindazonáltal, hogy a kereskedelmi törvény 203. §-ában kijelölt felszámolási teendőket is teljesíteni feladata leend, — az úgy átalakult igazgatóság és felügyelő bizottság hatásköre, az alapszabályok módosítása által fog körüliratni. 6. §. A társulat köteles minden könyveit, leltárait, szerződéseit, számadásait és összes irattárát a magyar államnak átadni és rendelkezése alá bocsájtani, mely utóbbi mindezen okiratokat akként fogja megőrizni, hogy azok úgy a beváltás, illetőleg a felszámolás folyama alatt, mint azután is, a kereskedelmi törvény 207. §-ában előirt időpontig azok által, kik a törvény által erre jogositvá vannak, használhatók legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents