Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.

Irományszámok - 1878-710. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a jelen év folyamában a Dunán teljesiendő szabályozási munkák tárgyában” benyujtott törvényjavaslat iránt

710. szám. G5 mert a tárgyalás alkalmával nyert felvilágosítások szerint, épen a promontori ág folyammedré­nek javítására irányzott munkálatok, a bizottsági javaslatnak oly részét képezik, — mely még akkor is, ha ezen javaslat a minister által némely részeiben módosíttatnék, érintetlen maradna. Minthogy pedig a fővárosnak az árvízveszély ellen való biztosítása kiváló fontosság gal bír, és a törvényhozás eddig is e czélra vezető munkálatok költségeit készségesen meg­szavazta, — minthogy továbbá az ez idei költségvetés alkalmával e czélra előirányzott 350,000 frtot nem azért vélte a pénzügyi bizottság törlendőnek, mintha ez évre a szabályo­zási munkálatokat megakasztani akarná, hanem, mint a t. háznak annak idején beterjesztett jelentésében előadta, azért, mert azok oly tervezet alapján voltak előirányozva, mely a kül­földi szakértők véleményes jelentésének folytán, némi változtatásoknak lévén kitéve, többé a megszavazandó költségeknek alapjául, nem szolgálhatott; és minthogy végre a szabályozási bizottság által már helybenhagyott újabb tervezet alapján ez idén teljesítendő munkálatok költségeinek összege nem túlságosan haladja meg azon összeget, melyet eddig a törvényhozás e folyamszakasz szabályozására minden évben megállapított; — a pénzügyi bizottság — habár még végleg megállapított részletes tervek és költségelőirányzat birtokában nincs is, — ideiglenesen megadandónak tartja a felhatalmazást arra nézve, hogy a promontori Duna­ágban az elodázhatlanul szükséges mederjavitási munkák végrehajtassanak. A mi pedig a Duna komáromi szakaszának szabályozását illeti, az itt teljesítendő munkálatok szükségét azon körülmény indokolja — hogy Komáromon alul — különösen Ó-Szőny, Harcsás és D.-Radvány közt nagy kiterjedésű zátonyok keletkeztek, melyek úgy 1876. mint a jelen évben oly mérvű és hosszantartó jégtorlaszokat okoztak, — hogy az ezek által felduzzasztott viz, Komárom városát az elpusztulással fenyegette. Bár a folyam ezen szakaszának szabályozására vonatkozó tervezet még el nem készölt — a bizottság, tekintettel arra, hogy Komárom város létbizottsága elég fontossággal bir arra nézve, hogy az a szükséges szabályozási munkálatok elmulasztása által ne koezkáz­tassék — és tekintettel arra, hogy a kormány nyilatkozata szerint, a nyerendő felhatalmazás esetében is, csak oly munkálatok végrehajtására fog szorítkozni, melyek nemcsak feltétlenül szükségesek, hanem az állandóság garantiáival is birván, a végleg helybenhagyott szabályozási tervbe beilleszthetők lesznek, — a kivánt felhatalmazást ezen folyam-szakasz szabályozásának foganatosítására sem véli megtagadhatónak. Midőn tehát a bizottság az itt elsoroltak alapján a törvényjavaslatot általánosságában a t. képviselőháznak elfogadásra ajánlaná, itt még csak azt tartja megemlitendönek, hogy a kormány nyilatkozata szerint mind a fővárosi folyam-szakasz, mind a komáromi folyam-szakasz szabályozására vonatkozó végleg megállapított tervek és költségvetések, valamint a jelen felha­talmazás folytán tett intézkedésekről, költségekről és azok mikénti fedezetéről szóló előterjesz­tések, a jövő ülésszakban még oly időben fognak a t. képviselőháznak benyujtatni, hogy azok a jövő évi költségvetéssel együtt tárgyalhatók legyenek. A részleteket illetőleg a bizottság csak a czimre és a 3. §-ra tesz némi módosítá­sokat. — A czimre tett módosítás bővebb indokolást nem igényel; a 3. §-ra tett módosítás pedig az elszámolás helyességének követelménye. Az ezen módosítások szerint újra szövegezett törvényjavaslat 7. alatt ide csatoltatik. Budapest, 1880. évi június hó 1-én. Prönay József s. k. Dániel 'Ernő s. k. a pénzügyi bizottság elnöke. a pénzügyi bizottság előadója. KÉPVH. IROMÁNY. 1878—81. XVI. KÖTET. 9

Next

/
Thumbnails
Contents