Képviselőházi irományok, 1878. XVI. kötet • 696-773. sz.
Irományszámok - 1878-703. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az erdélyi, ugy a volt Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd megyei és Kővárvidéki területek birtokrendezési ügyeinek egyszerüsitése és gyorsitása tárgyában” szóló törvényjavaslatról
54 703. szám. jesztendő; mert ha az állandó szakértők alkalmazása elvileg elfogadtatnék is, azoknak kinevezésébe administrativ hatóságoknak semminemű befolyást nem vélünk engedhetőnek, azt találván helyesnek, hogy a szakértők kinevezése, a független bíróságok hatásköréhez önállóan s minden más befolyástól menten utasittassék; a közigazgatási bizottságoknak adni szándékolt befolyás pedig, mely esetleg egyoldalúan lenne gyakorolható s mindenesetre félremagyarázásoknak szolgáltatna tápanyagot, — teljesen mellőztessék. III. Az igazságügyi bizottság által szövegezett törvényjavaslat 32-ik %-ának rendelkezését, mély azon elvből indul ki, hogy a tagositási költségek általában, sőt ha, mint rendesen történni szokott, a tagosítással kapcsolatban erdők, legelők, vagy nádasok úrbéri elkülönítése, vagy arányosítás is vitetik keresztül, az elkülönítés és az arányosítás költségeit is az összes érdeklettek birtokuk földadójának arányában viseljék és előlegezzék, nem tartjuk elfogadhatónak; hanem lényegében fentartandónak véljük a mostani jogszabályoknak azon rendelkezését, mély szerint volt úrbéres és vegyes községekben a volt úrbéresek a tagosítás készpénzbeli költségeinek viselésétől továbbra is mentek maradván, csupán a szükséges kézi és igás napszámok viselésére legyenek kötelezhetők: indítványozván, hogy ezen elvi álláspont elfogadása mellett, a 32-ik §. s az azzal összejüggő 33—35-ik §§. megfelélő újabb szövegezés végett az igazságügyi bizottsághoz utasíttassanak vissza. Nem fogadhatjuk el a 32. §. fentebb érintett rendelkezését azért, mert az nyilvánvaló ellentétben áll a hazai úrbéri jog fejlődésével, mely szerint ott, a hol úrbéres jogvis?ony állott fenn, a volt úrbéresek birtokrendezési és tagositási költségekkel egyáltalában nem terheltettek éscsupán a kézi és igás napszám természetben való kiszolgáltatására voltak kötelezhetők. De igazságtalannak is tartjuk a törvényjavaslat intézkedését, mert a tagosítás rendszerint csak a nagybirtokosoknak, a volt földesuraknak nyújtván számbavehető előnyt, s rendszerint általok, nem pedig a volt úrbéresek által szorgalmaztatván: a helyesen alkalmazott igazságosság elvével alig egyeztethető össze azon czélba vett újitás, hogy a tagosítás költségeit, s esetleg az ezzel kapcsolatos elkülönítési és arányositási költségeket is a volt úrbéresek, tehát azok is egyenlő arányban viseljék, a kik rendszerint oly kisebb birtokok tulajdonosai, a melyeknek a tagosítás előnyére ritkán, és csak igen kis mértékben, sőt esetleg hátrányára válik. Tetőzi az igazságtalanságot az, hogy a tervezett szöveg az egészen csekély úrbéres birtok tulajdonosát is a tagositási költségekkel adó-aránylag terhelendőnek mondja, és így tagositási költségeket lenne köteles viselni azon egy-két hold volt úrbéres birtok tulajdonosa is, a kinek a tagosítás előnyt nyújtani bizonyára nem fog; sőt viselni fogja ezen költségeket azon úrbéres is, a kinek csak egyetlen darab földje van; s ki a tagosítás minden előnyéből kizárva még azon veszélynek is ki van téve, hogy birtoka helyett roszabb minőségűt fog kapni. Budapesten, 1880. évi június hó 1-én. Telesztey István s. k. Em/mer Kornél s. k. Chorin Ferencz s. k.