Képviselőházi irományok, 1878. XV. kötet • 619-695. sz.
Irományszámok - 1878-673. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a szamosvölgyi másodrendü vasut kiépitése tárgyában” benyujtott törvényjavaslatról
322 672—673. szám. 4. §. Felhatalmaztatik továbbá a kormány, hogy az ekként beváltott tiszavidéki vasút miskolcz-debreczeni vonalát, esetleg miskolcz-püspök-ladányi, — a mennyiben a kormány által megállapítandó feltételek elfogadtatnának — rövid idejű felmondás jogának fentartása mellett, üzletkezelés végett, a magyar észak-keleti vasuttársulatnak átadhassa. Az erre vonatkozó esetleges szerződés az országyülésnek bejelentendő. 5. §. Az 1868. évi XLIX. t. ez. 1. §-ának e) pontja alatt engedélyezett hatvan-szolnoki vasutból Új szász vagy Györgyénél kiágazó s a budapest-hatvani vasutba Péczel és Csaba közt beszakadó első rendű állami vasútvonal kiépítése akkép rendeltetik el, hogy ezen vonal egyelőre mint egy vágányu mozdonyvasut létesíttessék ugyan; a földterületek beszerzésénél azonban a második vágány esetleges berendezésére is tekintet legyen. 6. §• Felhatalmaztatik egyúttal a pénzűgyminister, hogy a tiszavidéki vaspályatársaság által, a most beczikkelyezett szerződés 1. §-a értelmében neki átadandó 1.993,000 frt névleges értékű elsőbbségi kötvényeket értékesíthesse, és az ebből befolyó pénzösszeget a jelen törvény 4-ik §-ában engedélyezett vasútvonal kiépítésére fordíthassa. 7. §. Ezen törvény kihirdetése napjával lép hatályba, s végrehajtásával a pénzügyminister, és a közmunka- s közlekedési minister bízatnak meg. 673. szám. Az állandó pénzügyi bizottság jGXGIlXGS6 ? „a szamosvölgyi másodrendű vasút kiépítése tárgyában" benyújtott tórvényj avaslatról. A pénzügyi bizottság ép ugy, mint a közlekedésügyi bizottság, mely jegyzőkönyvi kivonatban közölte ebbeli véleményét, általánosságban és részleteiben elfogadta és elfogadásra ajánlja e törvényjavaslatot. Mert a mellékelt engedélyokmányból, mely a helyi viszonyoknak megfelelő változásoktól eltekintve, csaknem másolatát képezi az arad-kőrösvölgyi és mezőtúri vasutakra kiadott engedélyokmányoknak, meggyőződött arról, hogy az épités és pénzügyi megalapítás tekintetében a szükséges biztosítékok megvannak; a vonal iránya, melyről szó va n,