Képviselőházi irományok, 1878. XV. kötet • 619-695. sz.
Irományszámok - 1878-671. A közlekedésügyi bizottság jelentése, „a tiszavidéki vasut megváltásáról” szóló törvényjavaslatról
318 671. szám. Ez természetes arányban növelte is a nyugdíjalap kiadásait, de szaporította azt főképen azon körülmény, hogy utóbbi években igen számos nyugdíjaztatást kellett a társulatnak eszközölni, hogy azon intentiónak mikép a társulat kellőkép magyarosodjék, elég tétessék. Innen vau, hogy a nyugdíjak évi végösszege a következő arányban emelkedett: A nyugdíjak tettek: 1872-ben 15,784 frt 30 krt. 1874-ben 40,364 > 22 > 1875-ben 53,405 > 56 » 1878-ban 73,559 > 34 > E szerint 6 év lefolyása alatt 1872-től 1878-ra csaknem ötszörösen emelkedtek a nyugdijak és ez az emelkedési arány meglesz a még eddig közre nem bocsátott 1879-iki üzleti számadásokban is. Maga a nyugdíjalap, melynek hivatása volna a nyugdíjigények kielégítésére alapul szolgálni, azonban épen nem mutatja álladékában ezen öregbedést. Mert a nyugdijalap vagyona kitett már 1874-ben 719,000 frtot és 1878. év végével is csak 744,000 frtra tudott szaporodni, tehát mig a nyugdíjigény 1872-hez képest 500'/o-al szaporodott, addig 1874-ről 1878-ra, a nyugdíjalap maga alig emelkedett 37»%-al 5 év alatt. Tény az is, hogy ha a tiszai vasút kezelése beolvasztatik a magyar államvasutak üzletkörébe, a mit leghelyesebbnek tartanánk — az összesített kezelés mellett számos tisztviselő fölöslegessé fog válni, kiknek nyugdíjigénye, a mennyiben a nyugdíjalap meg nem fogja bírni, az állampénztárból lesz kifizetendő és igy a rendes alapszabályszerű befizetések is a nyugdíjalap számára csökkenni fognak. És ha a tiszai vasút beolvasztatik a magyar államvasutakba, abból még nem következik, hogy a tiszai vaspálya nyugdíjalapja az államvasutakével egyesittethessck, mert ezt az államvasút nyugdíjalapjának részesei — kiknek nyugdíjalapjuk sokkal activabb, mint a fennforgó körülmények között a tiszai vasúté — elfogadni nem igen lennének hajlandók. Ezekhez képest azt hisszük, hogy sokkal jogosabb és czélszertíbb, ha a tartalékalap oda adatnék a nyugdíjalapnak, hogy a tiszai vasút tisztviselői, kiknek kétségtelen érdemük, hogy a tiszai vasút egyike a legszolidabbul épült és kezelt pályáknak, megnyugtatást nyernének az iránt, hogy nyugdíjalapjuk kiegészítése által nem jutnak azon kényszerhelyzetbe, hogy évi nyugdíjigényükkel az állam terhére essenek ; ez szolgálati viszonyaiban is számos tiszai vasúti tisztviselőnek megnyugtatást nyújtana, az államot pedig megóvná azon tehertől, hogy akkor, mikor a tiszai vasutat áldozattal is birtokába veszi, a nyugdíj - szaporulással különben is kedvezőtlen állami pénzügyeit terhelje. Me g) e gyzést kell ezekután tennünk arra is, mintha a kereskedelmi törvény előirná azt, hogy felszámoló] bizottság ez esetben is minden körülmények között kiküldendő, és hogy erre az igazgató-tanács volna a törvény által kijelölve. A helyzet az, hogy a vasuttársulat megszűnt, a társulat minden activ és passiv ügyét átvette az állam, felszámolni való a részvényes számára mi sem marad és igy felszámoló bizottság kiküldése nem indokolható. Eszközölte pedig a társulati felszámolást maga az 1880. ápril 20-iki tiszai vasúti közgyűlés, melynek tagjai az összes részvényesek nevében, a szerződés egyhangú elfogadásával kimondták, hogy a tiszai vasút megszűnt, és a részvényesek a szerződési feltételekben végleges kielégítést kaptak és elfogadtak. De tegyük fel, hogy a kereskedelmi törvény szerint mégis kellene felszámoló bizottságot is kiküldeni. Akkor a dolog úgy áll: hogy e bizottság a szerződés érdemleges része szerint, a szerződésnek a törvényhozás által megtörtént ratificálása után, 24 óra alatt befejezheti a liquidatióit, és nem szükséges ahhoz 10 évi költséges, czél és teendő nélküli bizottság fenntartása.
