Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

360. szám. 85 Egyébiránt a 32. §-ban foglalt intézkedés csak folyománya a 17. §-ban kimondott elvnek; miért is e helyütt a részletes és ismételt indokolás helyett elégnek látszik a 17. §. indokolásában felhozottakra utalni. 33. §. Az actio Pauliana foganatja abban áll, hogy a közadós és egy harmadik közt létrejött ügylet következményeivel együtt érvénytelennek nyilvánittatik, s minden azon állapotba helyeztetik, melyben az ügylet megkötése előtt volt. Ugyanezt czélozza a hitelezők összeségének engedett azon jog is, melynél fogva ezek a közadós jogcselekvényeit megtámadhatják. A 33. §. első bekezdésében foglalt intézkedésből tehát következik, hogy a harmadik azt, mit a megtámadott jogcselekvény folytán kapott, visszaadni tartozik; hogy a közadós által megszüntetett kötelezettség ismét feléled, az általa elvállalt pedig hatályon kivül helyeztetik. E tekintetben nem tehet különbséget azon körülmény, hogy az ellenfél a szerzett tárgyon túladott, vagy annak általában már birtokában nincsen; mert a tömeg ily esetben a harmadik jogszerű és jóhiszemű birtokost nem támadhatja meg ugyan, de ellenfelétől a tárgy értékét követelheti, ki azt visszaadni tartozik. Az, hogy az ellenfél a tárgyat cum fructibus perceptis et percipiendis, vagy •egyedül cum fructibus perceptis tartozik-e visszaadni, az általános magánjognak a jó- és roszhiszemű birtokra vonatkozó intézkedései szerint lesz ugyan meghatározandó ; annyi azonban a javaslat szerint sem lehet kétséges, hogy miután az a megtámadási jogot a szerző roszhiszeműségétől tételezi fel, ez az ellene inditott keresetben rendesen mint roszhiszemű birtokos fog szerepeim. Egészen máskép áll a dolog azon dolgokra nézve, melyeket valaki a közadóstól ajándékba kapott. Ezekre a 33. §. intézkedését feltétlenül azért nem lehetne alkalmazni, mert az könnyen méltatlanságra, sőt jogtalanságra is vezethetne. A megajándékozott ugyanis, ki az -ajándék elfogadásakor jóhiszemben volt, s az ajándékot jóhiszeműleg el is használhatta, könnyen azon helyzetbe juthatna, hogy a visszakövetelt ajándék értékét egyéb vagyonából kellene megtéritenie, mit tőle helyesen már azért sem lehetne követelni, mert meglehet, hogy az ajándékot oly czélra használta fel, mire saját vagyonát nem forditotta volna. Ezért már a római jog szerint az actio Pauliana-nak a megajándékozott ellen csak annyiban volt helye, a mennyiben az ajándék által gazdagodott. Hasonló szempontból indul ki a javaslat 33. §-a is, mely a jóhiszemű megajándékozottat csak annyiban kötelezi az ajándék visszaadására, a mennyiben az ajándék által tényleg gazdagodott, vagyis ha az ajándéknak vagy értékének még birtokában van akkor, midőn ellene a kereset indittatik. Mig a 33. §. első bekezdése a tömeg érdekeiről gondoskodik, annak második bekezdése az ellenfél jogait állapítja meg, és pedig első sorban a restitutio elveinek megfelelőleg, midőn azt rendeli, hogy az, mi a közadósnak viszonteljesités fejében adatott, a tömeg által visszatéritendő; mert csak ekként jő minden azon állapotba, melyben az ügylet megkötése előtt volt. E tekintetben azonban a 33. §. második bekezdése szerint két esetet kell egymástól megkülönböztetni; a viszonteljesités tárgya ugyanis vagy megvan a tömegben, vagy abban nincsen meg, s abba be sem folyt. Az első esetben a viszonteljesités tárgya úgy, a mint az a tömegbe került, az ellenfélnek visszaadandó már azért is, mert az ügylet érvénytelenítése folytán a tárgy a tömegre nézve idegen lesz, s mint ilyen a jelen javaslat értelmében visszakövetelhető ép úgy, mint annak esetleges értéke, ha a tárgy a tömeg által már eladatott. Ellenben az utóbbi esetben, a tárgy vagy értékének a tömeg részéről leendő visszaadásáról szó nem lehet azért, mert a viszonteljesités a közadós vagyonába ment át, s a tömeg általa nem gazdagodott: az ügylet megtámadhatóságának alapját maga a cs'ódnyitás ténye s nem azon körülmények képezik, melyek közt az ügylet létrejött; az tehát, mit az ellenfél a most I