Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szám. 79 elidegenítéseit, a mennyiben azok a csődnyitást tiz nappal megelőzőleg történtek feltétlenül másokat pedig azon feltétel mellett tekint érvényteleneknek, ha in fraudem creditorum történtek, különösen ha a szerződő fél a közadós fizetési tehetlenséget ismerte. A code de commerce ezen intézkedésein változást az 1838-iki csődtörvény sem tett, s ennek 443, 446—448. czikkei a Code de Commerce érintett intézkedéseit, emelik érvényre. A most emiitett intézkedésekkel egyenlők az olasz kereskedelmi törvény 555. és 556. czikkeiben foglalt határozatok is. Az 1855-iki porosz csődtörvény, mely lényegileg az 1838-iki franczia törvény intézkedésein alapszik, a nélkül, hogy a közadósnak a csődnyitás előtti időszakra eső jogcselekvényeit feltétlenül érvényteleneknek nyilvánítaná, négyféle esetet különböztet meg, melyekben a csődhitelezőknek a jogcselekvények megtámadását megengedi. Hasonló jogot ád a csődhitelezőknek a bajor perrendtartás, melynek 1222 — 1225. czikkei a porosz csődtörvény érintett intézkedéseivel lényegileg megegyeznek. Végre úgy a rendszer, mint az egyes intézkedések tekintetében a porosz csődtörvényhez csatlakozik az új német csődtörvény is, mely hasonlag négyféle esetet különböztet meg, melyekben a közadós jogcselekvényeit részint tekintettel az időre, részint tekintet nélkül bizonyos időre engedi a hitelezők által megtámadtatni; egyúttal nemcsak a közadósnak saját cselekvényeire, hanem azon cselekvényekre is tekintettel "van, melyek in fraudem creditorum mások részéről a közadós javára történnek. Saját csődtörvényünk, valamint sok más kérdésre nézve, úgy a hitelezőknek szóban levő joga iránt sem tartalmaz kimerítő intézkedést; mert 32-ik §-a mindössze azon terhes szerződésekről rendelkezik, melyeket a bukott, a csődöt megelőzőleg 15 napon belől házastársával vagy olyanokkal kötött, kik vele harmadizig rokonságban vagy sógorságban állanak; a 37. §. pedig egyedül a haszonbéri szerződéseket, s ezeket is nem a tömeg érdekeinek megfelelőleg szabályozza. Ily körülmények közt misem természetesebb, mint az, hogy csődtörvényünk mellett sok oly kérdés maradt megoldatlanul, melyeknek helyes és czélszerű megoldása, a csődeljárás sikerének egyik nélkülözhetlen feltételét képezi. A javaslat, valamint több más kérdésben, ugy a közadós jogcselekvényeinek megtámadása tekintetében is, az újabb törvényekben nyilvánuló felfogást teszi magáévá, s a kérdést a nevezetesebb európai csődtörvények intézkedéseinek alapul vétele mellett szabályozza. Ez eljárásnál természetesen egyik európai törvényhez sem kellett feltétlenül ragaszkodnia, s ezért nemcsak speciális viszonyainkra, hanem a forgalom elutasithatlan igényeire is kellő figyelemmel lehetett. Hogy a javaslat e részbeni intézkedéseinél minő szempontok szolgáltak irányadóul, hogy továbbá az egyes intézkedések a kitűzött czélnak mennyiben felelnek meg, az a következő §§. indokolásában fog kifejtetni. A mellett azonban, hogy a javaslat a hitelezők megtámadási jogát elvileg megállapítja, s azt részletesen szabályozza, egy más kérdést is meg kell oldania, azt t. i., hogy a megtámadási jogot a csődhitelezők érdekében ki gyakorolhatja? E részben a 26. §. második bekezdése a hitelezők beavatkozási jogának fentartása mellett, a fömeggondnokot jelöli ki ugyan, de a harmadik bekezdésben megengedi azt is, hogy a csődválasztmány a tömeggondnokot a megtámadásra utasíthassa; sőt a tömeg részére a megtámadás keresztül vitelére külön képviselőt is rendelhessen. Az actió Pauliana a római jog szerint is a hitelezők összességét illette a csőd kiütése után, s e jogot a hitelezők nevében a curator bonorum gyakorolta; a római jog szerint ugyanis nemcsak a cessio bonorum, hanem a missio in bona is minden hitelezőnek javára szolgált. Hogy a római jog szerint a zálogos hitelezők az actio Pauliana részesei nem voltak, abban találja indokolását, hogy a hitelezők nem számíttattak a hitelezők összességéhez, és jogaikat külön érvényesíthették; ellenben kétségtelenül a hitelezők összeségéhez tartoztak azok, kiket privilégium exigendi illetett. Ha ellenben a közadós cselekvénye csak az egyes hitelező érdekeit sértette, az actio Pauliana kizárólag az érdekelt hitelezőt illette.
