Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

70 360. szára. Sem az osztrák, sem a franczia csődtörvény, sem végre az olasz kereskedelmi törvény nem tartalmaz intézkedést arra nézve, hogy miként történjék az oly követeléseknek lejárat előtti kiegyenlitése, melyekkel kamatok nem járnak; az érintett törvények egyike sem rendeli, hogy az ily követelések csak az esedékes interusurium levonásával fizetendők ki; pedig a jog és méltányosság egyaránt azt hozza magával, hogy a tömegnek azon előny, melyet ez a hitelezőknek a lejárat előtti fizetés által nyújt, némileg viszonoztassék ; mire nézve legczélszerübbnek mutatkozik, ha a lejárat előtt kifizetett összegből csak annyi adatik, a mennyi a fizetés napjától a kikötött lejáratig számitott törvényes kamatokkal együtt, a követelés összegének megfelel, ha tehát a kifizetendő összegen aránylagos levonás történik. E nélkül az oly hitelező, kinek le nem járt követelés fizettetik ki, kedvezőbb helyzetbe jutna, mint a többiek, és többet kapna, mint a mennyi őtet valójában illeti. A kérdéses levonás nélkül a csődtömeg aránytalanul terheltetnék, mert a hitelezőnek olyasmit adna, mire ez csak bizonyos idő múlva tarthatna igényt; s ez egyenetlenséget az által sem lehetne helyre hozni, ha a kifizetendő összeg lejáratig birói letétbe helyeztetnék; mert ez esetben, ha a letett összeg gyümölcsözőleg helyeztetnék el, az elhelyezés a csőd mielőbbi megszüntetését akadályozná; ha pedig az elhelyezés gyümölcsöztetés nélkül történő ék, abból a csődtömegre mi haszon sem háromolna, s az elhelyezés az azonnali kifizetéssel egyenlő lenneA mi magát a levonás kiszámítását illeti, melyre nézve háromféle rendszer (Carpzow, Roffmann és Leibnitz-féle) alkalmazható, legczélszerübbnek látszik, a Hoffmann-féle rendszert elfogadni, mely szerint az előleges kifizetésnél azon összeget kell kipuhatolni, mely a tényleges kifizetéstől a lejáratig számitott törvényes kamataival együtt, a követelés tényleges összegének megfelel: midőn azután a hitelező a tömeg károsodása nélkül tényleg megkapja azt, mire az időelőtti kifizetés mellett igényt tarthat. A Carpzow-féle rendszer, mely szerint a követelésből a fizetés napjától a lejáratig számitott kamatok levonatnak, azért nem volna helyeselhető, mert hosszabb lejáratnál a hitelező mitsem kapna — pl. 20 évi lejáratnál az 5%-os kamatok a tőkét felemésztenék; — a Leibnitz-féle rendszer pedig, mely a Hoffmann-félétől abban tér el, hogy a kamatok kamatját is számítja, azért nem ajánlható, mert a gyakorlati életnek meg nem felel; a ki ugyanis kamataiból él, azokat újra nem kamatoztathatja; reá nézve tehát a Leibnitz-féle számítási mód igazságtalanságot vonna maga után. Végre, miután a jelen javaslat a csődnyitásnak a jelzálogos hitelezők követeléseire csak korlátolt mértékben enged joghatályt, — igen természetes, hogy azon megállapodásokat, melyek a már korábban elárverezett ingatlan vagyon vételárából leendő kielégítés tekintetében esetleg a vevő és a hitelezők közt keletkeztek, nem alterálhatja. Ebből önként következik, hogy a 14. §. első és második bekezdésében foglalt intézkedések az ily hitelezők követeléseire nem, alkalmazhatók, ezek kielégitésére nézve tehát a csődnyitás daczára is, a már korábban keletkezett megállapodás szolgál irányadóul. 15- §• A javaslat ép úgy, mint az osztrák csődtörvény, kijelenti, hogy a bejelentéssel az: elévülés, tekintet nélkül a követelés természetére, félbeszakittatik, s hogy a félbeszakítás a közadós ellen is hatálylyal bir. A javaslat tehát egyrészről mellőzi megállapítását a csődnyitás joghatályának az elévülésre; másrészről elkerül minden részletezést abból indulván ki, hogy miután a csődtörvény a tömeg elleni igények érvényesítésére a bejelentést mint egyetlen utat jelöli ki, ezt oly ténynek kell elfogadni, mely az elévülést, tekintet nélkül a követelés természetére, félbeszakítja. A bejelentésnek az a czélja, hogy a követelés a tömeg részéről valódinak elismertessék és bizonyos osztályba soroztassék.