Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szám. 53 telesek közt elsőséget nem ismer; azokat minőségük szerint külön nem osztályozza, s egyedül a cselédek bérére s bizonyos munkadíjakra nézve tesz kivételt. Mindez teljesen elég indok arra, hogy a törvényhozás a személyes követelések közt, azok minősége szerint, elsőséget ne állapítson meg. 3. A követelések nem indokolható és semmi esetben fenn nem tartható kiváltságolásának következményeként jelentkezik azon rendszer, melyet csődtörvényünk a követelések osztályozására nézve felállít, s mely részben a telekkönyvi intézmény behozatala után szükségképeni módosítást szenvedett, tehát eredeti alakjában többé úgy sem áll fenn. Azonban ama változások daczára is, melyek az országbírói értekezlet által az osztályozáson tétettek, maga a rendszer még mindig lényeges hiányokban szenved. Egyrészről ugyanis még mindig fennáll a különbség a váltóbeli és a közönséges adósságok közt; mert mig az elsők a harmadik osztályba sorozandók, az utóbbiak a negyedik osztályban nyerhetnek csak kielégítést; másrészről a csődtörvény 85. §-ában foglalt osztályozási határozatok, a mennyiben azok betáblázott követelésekre vonatkoznak, ott, hol az új telekkönyvek még behozva nem voltak, az országbírói értekezlet által fentartattak. Mindez a dolog természete szerint csak zavarokra adhat alkalmat, vagy a tömeg gyors és czélszerű felosztását nehezíti meg. 4. Lényeges hiányát képezi csődtörvényünknek a liquidatio absolut lassúsága és czélellenes berendezése, mely — tömeges bejelentéseknél, minők pénzintézeteknél s általában nagyobb vállalatoknál szoktak előfordulni — magában véve elegendő arra, hogy a csődnek rendes utón leendő befejezését éveken át feltartóztassa még akkor is, ha a perügyelő a halasztások kimerithetlen sorával nem tartóztatja fel a perek elintézését. Éhez járul a kétféle és egymástól szorosan elkülönített birói határozat a követelések valódisága és osztályozása felett; holott a követelések legnagyobb része rendszerint sem a valódiság, sem az osztály tekintetében birói határozatot nem tesz szükségessé. És ha e mellett még megfontoljuk, hogy a jogorvoslatok helytelen berendezése s a tájékozatlanság azok használása felett ép úgy, mint a csődpernek ismételt felterjesztése és kiegészítése, mindmegannyi akadályt gördítenek a hitelezők kielégítése elé, — úgy megfoghatóvá lesz, hogy miként tarthatnak nálunk a csődperek egy emberéleten át, s miért irtózik minden idegen hitelező, ki csődperünk összes tortúráin már egyszer keresztülment, követelését bejelenteni; hogy miért elégszik meg a hitelezők nagy része oly egyezséggel, melyet helyesen rendezett csődeljárás mellett, a bukott ajánlani meg sem kisértene. 5. A liquidatio absolut lassúságának, természetszerű következményét képezi a tömeg felosztásának indokolatlan elhalasztása és czélellenes berendezése. A tömeg értékesítése nem ritkán hosszabb időt vesz igénybe, mi ha a tömeg minősége által feltételeztetik, magában véve absolut hátránynak nem volna tekinthető; de igenis hátránynak tekinthető az, hogy a koronként befolyó pénzek, a helyett, hogy a hitelezők közt követeléseik aránya szerint felosztatnának, a tömeg teljes realisálásáig visszatartatnak, s a kezelési költségek által folyton devalváltatnak. A hitelezők a helyett, hogy nagyobb osztalékot nyernének, évek után oly összeggel kénytelenek megelégedni, mely követeléseik törvényes kamatait sem fedezi. A kezelési költségek, a kiváltságos követelések kamatai, évek során oly összegre szaporodnak, mely a későbbi osztályokba eső követelések alapját is felemészti; pedig — a tömeggondnok privát érdekein kivül — misem gátolta volna azt, hogy a koronként befolyó pénzek azonnal felosztassanak. Éhez járult még a legutolsó években a visszaélések egy neme, mely nemcsak csődeljárásunk hiányosságát, hanem a bukott helyzetét is ijesztő világosságban tünteti fel. Egyrészről senki sem fogja kétségbe vonni, hogy azok, kik a tömegnek szolgálatot tesznek, illő jutalmazásra igényt tarthatnak; másrészről senki sem fogja állítani, hogy a munkadíj meghatározásánál egyedül a munka ideje szolgálhat irányadóul; mert a tevékenység sikere és
