Képviselőházi irományok, 1878. IX. kötet • 302-359. sz.

Irományszámok - 1878-313. 1879. évi XXXVI. törvényczikk a közös hadsereg (hadi tengerészet) és a honvédség beszállásolásáról

128 313. szám. Az átadott tárgyaknak használható állapotban való fentartása az átengedőt terheli. Ha az átvett tárgyak visszaadásának esető áll he, akkor azok — a rendes elhasználás következményeit leszámítva — oly állapotban adandók vissza, a minőben átvétettek. Valamely tárgy megromlása vagy hiányzása esetében, a katonai igazgatás a csapatnak és azon személyeknek, kiknek az illető tárgyat használatul átengedle, minden hibájáért fele­lősséggel tartozik, de nem a véletlen esetért vagy az elhasználás következményeiért. A katonai igazgatás tehát a kártérítés teljesítésének kötelezettségétől, csak annak igazolása által szabadithatja meg magát, hogy a kár elhárithatlan véletlen, vagy oly egyén cselekedete által, kinek vétkeért szavatossággal nem tartozik, vagy a kárvallott saját hibája által okoztatott, avagy hogy a kár, a rendes elhasználás következménye volt. Az átengedőnek azonban ezen felelősségből származó kárpótlási igényét, a tárgy visszaadása után, legfeljebb egy év alatt kell a bíróságnál érvényesítenie, minthogy különben keresetjoga elévül. 36. §. Ha valahol oly laktanya áll fenn, melyet egy vagy több szomszéd község közösen enge­dett át, az illető őrségi helyen kipuhatolt férőhelyek egészen soha sem vétetnek igénybe, hanem azoknak oly része, mely a laktanya férhelyének megfelel, szabadon hagyandó. 37. §. Minden ujonan felállított s nem a kincstár tulajdonába tartozó laktanyáért, a 31. §-ban megállapított s a férhely után számítandó megtérítés fizetése azon nappal kezdődik melyen az épület az elfoglalásra alkalmas és egyéb követelményeknek megfelelő állapotban, a katonai igazgatás rendelkezésére átengedtetett, habár a tényleges beköltözés később tör­ténnék is. HARMADIK FEJEZET. Különös határozatok az ideiglenes (átvonuló) beszállásolási illetőleg. 38. §. Az átvonuló beszállásolás terhének arányos viselése, vagy e czélra laktanyák építé­sének előmozdítása iránt, az 1879-ik évi XXXVII. törvényczikk intézkedik. 39. §. Az átvonulásokra a katonaság átvonuló utai, az étkező (déli) és háló (éjjeli) állomások, valamint ezek mindegyikére a szükséges beszállásolási körök, és pedig egy szűkebb s egy tágabb kör, megállapitandók. Az átvonuló utakat, étkező és háló állomásokat a közös hadügyminister a hon­védelmi ministerrel egyetértőleg, a beszállásolási köröket pedig a honvédelmi minister, a főhad-, illetőleg katonai parancsnokságok meghallgatásával állapítja meg. Olyan ideiglenes beszállásolásnál, mely nem menet közben való átvonulás folytán, hanem egyéb okból igényeltetik, a megszállandó állomások a főhad-, illetőleg katonai parancs­nokság előterjesztése alapján, a honvédelmi minister által határoztatnak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents