Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.
Irományszámok - 1878-249. Erdőtörvényjavaslat
66 249. szám. Szakértő kflitagok. A belügyminister a törvényhatóságnak indokolt felterjesztése folytán megengedheti, hogy az a jelen törvény értelmében a közigazgatási bizottság megbízott tagjai által végzendő ügyek elintézésére, a közigazgatási bizottságon kivül álló, de erdészeti ügyekben jártas tagokat is választhasson. Ezen tagok azonban a közigazgatási bizottság üléseiben, esak az erdészeti ügyek tárgyalásában és a 12U. §-ban megjelölt esetben — a másodfokú bíráskodásban vesznek részt, mely ügyekben szavazati joggal birnak. Másodfokú erdörendészetf hatóság. 27. §. A másodfokú s egyszersmind a legfőbb erdőrendészeti hatóságot, az egész országra nézve, a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister gyakorolja, ki a szükséges szabályrendeleteket és utasításokat, ezen törvény alapján adja ki. 28. § Erdefeiflgyetök. Az összes erdők felett gyakorlandó felügyelet czéljából, a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister az országot, az erdőterületekhez képest, kerületekre osztja fel, s mindenik erdőkerület élén egy, ő Felsége által a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister előterjesztésére kinevezendő kir. erdőfelügyelő áll, a szükséges segéd-személyzettel ellátva. 29. §. ErdöfelBgyelfik minősít Királyi erdőfelügyelő csak oly magyar honpolgár lehet, ki elméleti vénye. szakképzettségét valamely erdészeti akadémia teljes bevégzéséről, valamint belföldön tett erdészeti államvizsgálatról szóló bizonyítványok által igazolja s legalább 8 évig erdészeti, még pedig részben gyakorlati erdei szolgálatban volt. ErdBfelflpyetök feladata. 30. §. A királyi erdőfelügyelő őrködik a felett, hogy kerületében a jelen törvény határozatai, s a földmivelés,ipar- és kereskedelmi ministernek, valamint a közigazgatási bizottságnak rendeletei pontosan végrehajtassanak. Tartozik különösen meggyőződést szerezni arról, vájjon a megállapított gazdasági tervek mindenben megtartatnak-e ? A törvénybe vagy hatósági rendeletbe ütköző erdőkezelést, az illetékes közigazgatási bizottságnak azonnal bejelenti. 31. §. Az erdSfelögyeií részéről Ha a kir. erdőfelügyelő az erdőbirtokosok részéről, oly világosan törteendfi közvetlen intéz- vénybe ütköző erdőkezelést tapasztal, mely a hatóság haladék nélküli beavatkoIcfidés zását teszi szükségessé, a törvénybeütköző cselekményt ideiglenesen saját felelőségére betiltani köteles, miről a közigazgatási bizottságot azonnal értesiti. Rendőri közegek közre- Ily betiltás végrehajtásához ugy a törvényhatósági, mint községi rendmüködéee. őri közegek, az erdőfelügyelő felhívására, rögtön közreműködni tartoznak.