Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.

Irományszámok - 1878-282. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról” czímű törvényjavaslat 61., 85. és 130-ik §§-hoz a részletes tárgyalás során benyujtott inditványok és módositásokra

290 282. szám. ez a szövegben kifejezetten ki nem mondatnék, a gondatlanságból elkövetett eselekvény is bün­tetendő lenne. Az állam törvényeire való hivatkozást a bizottság az anyakönyv vezetésére hiva­tottak lelkiismeretszabadságának kellő figyelemre méltatása, és vallásos meggyőződésük ti»zte­letben tartása mellett azért vélte felveendőnek, hogy ez által kifejezve legyen, miszerint a törvéuybe Ütköző és büntetendő cselekvénynek nem tekintetik az, ha a gyermek törvényes szüle­tésűnek oly kifejezéssel jegyeztetik be, mely annak jelzéséül szolgál, hogy azon házasság, melyből a gyermek született, egyedül az állam törvényei szerint érvényes. — Végre azt, hogy a törvénytelen gyermeknek törvényesként való bejegyzése hasonlóan büntetendő, a bizottság azért vette föl a szövegbe, mert ezt egészen azonos tekintet alá esőnek tartja azzal, ha törvé­nyes gyermek törvénytelennek jegyeztetik be. II. A 85-ik §-hoz Irányi Dániel a következő indítványt nyújtotta be : „A 85-ik §. után, vagy a IX. fejezetbe felveendő. 86. §. „A ki mást szándékosan lerészegit, vagy részegnek, — tudva, hogy az ~ még szeszes italt ad, 100 írtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha a kihágást oly egyén követi el ismételve, ki szeszes italokat árul, az, ha e miatt két izben már büntetve volt, s utolsó büntetésétől fogva, két év még nem telt el, üzlete foly­tatásától is három hónaptól egy évig terjedhető időtartamra eltiltható. Az első bekezdésben megszabott pénzbüntetés 200 frtig terjedhet, ha az ott említett kihágás a 16 évet még be nem töltött kiskorú ellen követtetett el." A bizottság nem hallgathatván el, hogy a részegség meggátlására szolgáló büntetőjogi szabványoknak ily nagymérvű kiterjesztése ellen némi aggályai vágynak, mert egyfelől ez nem kismérvű zaklatásokra vezethet, másfelől pedig a törvény ezen rendelkezésének alkalmazása szempontjából szükséges ellenőrzés alig leszen foganatosítható, mindamellett az ország némely vidékein, fájdalom, nagyon elharapódzott részegeskedés lehető korlátozása szempontjából Irányi Dániel indítványát következő megszorításokkal s illetve szerkezeti változtatással ajánlja elfogadásra. „A 85-ik {most 84-ik) §. változatlanul elfogadtatván, ezután következő új szakasz tétessék. 86. §. (most 85. §.) „A ki mást korcsmában, vendéglőben, utczán, vagy más nyilvános helyen szándékosan lerészegit; továbbá, a kik szeszes italok eladásával iparszerüleg foglalkoznak és ezek megbízottjai, ha részegnek — noha ezen állapotát tudják, — még szeszes italt adnak: ötven frtig terjedhető' pénzbüntetéssel büntetendők, A pénzbüntetés száz forintig emelhető', ha, a kihágás a, tizennegyedik évet még be nem töltött kiskorú ellen követtetett el. Ha a kihágást oly egyén követi el ismételve, ki szeszes italok eladásával iparszerüleg foglal­kőzik, és e miatt már két izben büntetve volt: a mennyiben utolsó büntetésének kiállásától két év nem múlt él, üzlete folytatásától is, három hónaptól egy évig terjedhető időtartamra, eltiltható." A bizottság a lerészegitést csak akkor véli büntetendőnek, ha az nyilvános helyen történik, mert ha az magán helyen történik, épen nem ellenőrizhető, s büntetése a magán viszo­nyokba mélyen beható zaklatásoknak szolgáltathat csupán tápanyagot. A bizottság csak a szeszes

Next

/
Thumbnails
Contents