Képviselőházi irományok, 1878. VII. kötet • 176-239. sz.

Irományszámok - 1878-192. 1879. évi X. törvényczikk a mezőtúr-szarvasi másodrendü vasut kiépitéséről

192. szám. 159 A megváltási ár meghatározására a vállalatnak a valóságos megváltást megelőző hét év alatti évi tiszta jövedelmei fognak felszámittatni, mely összegből a két legmostohább év tiszta jövedelme levonatván, a fennmaradt öt év átlagos tiszta jövedelme fog kiszámittatni. Ezen átlagos összeg, mely mindazonáltal a tényleg befektetett tőke 7*/ 0-ánál kevesebÍ3 nem lehet, az engedélyes társulatnak, az engedély megállapított tartamáig, mint évi járadék fizetendő. A tőke nyilvántartása czéljából köteles az engedélyes társulat az üzlet meginditása utáni évben a pálya kiépitésére és felszerelésére forditott tényleges tőkét kimutatni, valamint a később foganatosítandó olynemü építkezések terveit, és költségvetéseit is a kormánynak jóváhagyás végeit beterjeszteni, melyek az építési alapot s nem mint pályafenntartási költségek, az üzletszám­lát terhelik. 23. §. Az engedély megszűntével, valamint a pálya megváltásának bekövetkeztével az állam az első esetben ingyen, utóbbiban a 22. §. értelmében meghaiározott évi járadék fizetése mellett lép az engedélyezett és jó karban átadandó pálya tehermentes birtokába és haszonélvezetébe, birtokába veszi különösen a pálya területét és földjét, a föld- és műmunkálatokat, a fel- és alépítményeket, minden hozzátartozókkal egyetemben, mint forgalmi eszközökkel, pályaudva­rokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási és érke­zési helyeken őr és felvigyázó házakkal, minden felszerelvényekkel, bútorzattal, ingó és ingat­lanokkal egyetemben. Valamint az engedély megszűntével, úgy a pálya megváltása esetében is, az engedélyes társulat megtartja a tartalékalap és kinn levő activ követelések tulajdonát, valamint a coax kemenczéket, öntödéket, gép vagy egyéb épületeket, a melyek megszerzésére vagy előállítá­sára a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztatott fel, hogy azok a vaspályá­nak semmi hozzátartozandóját nem fogják képezni. 24. §. Ha előzetes intés daczára az engedélyokmányban, vagy a törvényekben foglalt köte­lességek megsértése vagy mulasztása, az engedélyes társulat részéről ismételve fordulna elő, a kormány fenntartja a jogot, ellene a törvényeknek megfelelő intézkedéseket megtenni, és a körülmények szerint, az engedélyt még tartamának lefolyása előtt megszűntnek nyilvánítani. 25. §. Az engedélyes társulat az óvadék letétele alól felmentetik. Az építés befejezése után s azonnal a pálya megnyitása után, az engedélyes társulat kérelmére, a kormány felülvizsgálatot fog eszközöltetni. 26. §. Ezen engedély minden okmányszerü kiadványai, csak egy forinttal szabott bélyegdíj alá esnek.

Next

/
Thumbnails
Contents