Képviselőházi irományok, 1878. V. kötet • 100-155. sz.
Irományszámok - 1878-155. Törvényjavaslat a magyar észak-nyugati vasut kiépitésére vonatkozó 1870. évi XLI. törvényczikknek hatályon kívül helyezése tárgyában
400 155. szám. tositás maximuma mértföldenkint 27,330 frtot tegyen, illetőleg az eredetileg i6*Vi« 0 mértföldre 33,900 írtjával adott 564,096 frtnyi biztosítéki maximum az egész fíO C4 Aoo l ".ptföld hosszú vonalra felosztassék. Ezen egyezmény alapját képezte azon törvényjavaslatnak, melyet az akkori kormány a képviselőháznak benyújtott, de mely az ülésszak bezárása folytán az országgyűlésen nem tárgyaltathatott. Az engedélyesek képviselői már akkor, 1872-ben kijelentették, miszerint készek a novellaris törvényjavaslat alapján az építéshez tüstént hozzáfogni, ha a kormány megengedi, hogy a komárom-trencséni egész vonalra szükséges töke *U részben elsőbbségi kötvények s Vs részben részvények kibocsátása által szereztessék be, a mire azon választ nyerték, hogy a kormány a novella benyújtásakor elfoglalt álláspontjához ragaszkodik ugyan, de nincs azon helyzetben, hogy a törvényhozási tárgyalás előtt e tekintetben saját hatáskörében intézkedhessek ; azt azonban megengedhetőnek találta a kormány, hogy az engedélyesek az építés meginditására szükséges pénz beszerzése czéljából akár az eredeti engedélyokmány alapján bocsássák ki az összes értékpapírokat, akár pedig egyelőre csak annyi elsőbbségi kötvényt, mennyit ugy az eredeti engedély, valamint a novella alapján kibocsátani jogosítva vannak. A kormány erre az engedélyt megszűntnek nyilvánította, és az engedélyesek által 650,000 frtnyi pénztári jegyekben letett biztosítékot az állam javára lefoglalta; mire az engedélyesek kártérítési igénynyel léptek fel és az építési előmunkálatok körül szenvedett káraikat 3.283,241 frt 75 krral mutatták ki, mely kártérítési igények azonban a kormány részéről alaptalanoknak nyilváníttattak. Később oly nyilatkozatot adtak be az engedélyesek, hogy mindennemű kártalanítási igényeikről lemondanak, ha a kormány az engedélyokmány 6-ik §-a értelmében letett biztosítékot visszaszolgáltatja. Az engedélyeseknek 1873-ki november hóban tárgyalt ezen kérelme méltányossági tekinteteknél fogva, már az akkori kormány "által figyelembe vehetőnek találtatott. Indokul szolgáltak nevezetesen a következő körülmények: 1. a pénzbeszerzés és a társulat alakítása körüli nehézségek, tekintve az ép az időben kezdetét vett súlyos pénzválsági viszonyokat; 2. azon nehézségek, melyek hadászati szempontból támasztott követelések folytán merültek fel; 3. azon körülmény, hogy az újabbi megállapodások törvényhozásilag kellő időben nem tárgyaltathattak; végre 4. az, hogy az engedélyesek sok költséget fordítottak a vállalatra, s e költségek megtérítésére kevés kilátásuk volt. A kérdés azonban sem akkor, sem később végelintézést nem nyert. A jelen kormánynak állást kellett foglalnia ez ügyben azon eshetőséggel szemben, hogy az engedélyesek, illetőleg azok jogutódai ^észéről perrel támadtatnék meg az államkincstár, és ezért mindenekelőtt kötelességének tartotta ezen ügyet jogi szempontból megvizsgáltatni. A meghallgatott kincstári jogügyi igazgatóság e részbeni véleményében az engedélyeseknek a biztosíték visszaszolgáltatása iránti kérelmét méltányosnak találta és a kiegyezést az államkincstár érdekében is kívánatosnak jelezte. Ennek folytán a kormány az engedélyesekkel, illetve most már azoknak jogutódaival, tárgyalásba bocsátkozott s ennek alapján oly egyezményt kötött, melynek értelmében az engedélyesek a kincstár ellen támasztott mindennemű kártérítési igényeikről lemondanak, viszont nékik 650,000 frt névértékű magy. kir. pénztári jegyekben lefoglalt biztosítékuk visszatérítéséül 650,000