Képviselőházi irományok, 1878. V. kötet • 100-155. sz.

Irományszámok - 1878-112. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, a pénzügyminister 1879. évi költségvetéséről

124 112. szám. jegyek vétele. Ennélfogva a bizottság azon óhajának ad kifejezést, hogy az 1875 : XXI. t. czikk illető határozatai, ez irányban módosíttassanak. Végül ismételve lőn a bizottságban, azon már a múlt évi költség-tárgyalás alkal­mával felmerült panasz, hogy a magyarországi közönség, osztrák bélyeggel ellátott ígérvényekkel és naptárakkal árasztatik el, mi a magyar kincstár megkárosításával jár; ez ellen szükséges óvintézkedéseknek nem állhat útjában, az osztrák kormánynyal 1868-ban, hason tárgyakban kötött, átmeneti jelleggel bíró szerződés; miről különben is a törvényhozásnak soha sem volt tudomása. Továbbá szükséges az Ígérvény-üzletnek szabályozása is, hogy a közönség, a szédelgők kizsákmányolása ellen megóvassék. A pénzügyminister mindkét tárgy tanulmányozását és annak idején javaslatok tételét helyezé kilátásba; miért is, a bizottság, mindezt a. t. ház tudomására hozza, a nélkül, hogy már most határozatokat akarna provokálni. Rendes kiadás. 16. czím. Jogilletékek és díjak kezelési költségei. 1878-ra megszavazva volt 379,693 frt. 1879-re előirányoztatik 411,853 frt. 1879-re több 32,160 írttal. E költség-növekedés főrészét (az irodai költségek 2000 frttal és az épületfentartási költségeknek 160 frttal emelkedésén kívül) azon ü0 ezer frt képezi, melyből 28 ezer frt személyi járandóság és 2000 frt irodai költség esnék, az illeték-ügyek gyorsabb ellátása érdekében, a kormány által szükségesnek tartott személy-szaporitásra. A bizottság nem zár­kózik el sem a czél fontossága, sem a szükséges munkaerő szaporításának szüksége elől, de ez ügy átmeneti állapotában nem ajánlhatja állások rendszeresítését és így e czím személyi járandóságainak 7-ik rovata alatt »személyzet-szaporítási átalány« elnevezésével előforduló 28,000 forintot és a dologi kiadások 13-ik rovata »irodai költség-szaporodás és bútorbeszer­zési átalány«-képen előirányzott 2000 frtot és így összesen 30,000 forintot, csak »átmeneti átalányképen« ajánlja megszavazásra. Rendes bevétel. V. Fejezet 25. czím. Jogilletékek. 1878-ra megszavazva volt 13.881,000 frt, 1879-re előirányozva van 14.020,000 frt, 1879-re több 139,000 frttal. A bizottság, tekintettel az 1878-ban beállott jövedelmi csökkenésre, e czímen 420,000 frt törlését indítványozza és igy e czímen 13.600,000 frtot ajánl megszavazásra. 26. czím. Díjak. 1878-ra megszavazva volt • 513,400 frt, 1879-re előirányozva lőn • • • ...... • • 459,400 frt. tehát 1879-re kevesebb 54,000frttal. A bizottság az előirányzatot, az 1877. és 1878. évi eredmények alapján,elfogadásra ajánlja. Tehát a »jogilletékek és díjak« bevételi előirányzata 14.059,400 forintban lenne meg­állapítandó. Felmerült ez alkalommal az adófelügyelőségek és illetékszabási hivatalok szorosabb kapcsolatba-hozatalának eszméje is, de a bizottság a kérdés tüzetesebb megvitatásától és határozat-hozatalától annyival is inkább tartózkodott, mert az új intézmények körüli tapasztalatok és a kérdésnek a pénzügyminister által igért tanulmányozása, még nem teszik lehetővé most a megoldást.

Next

/
Thumbnails
Contents