Képviselőházi irományok, 1878. IV. kötet • 84-99. sz.
Irományszámok - 1878-91. Törvényjavaslat az utakról
308 91. szám. A 7-ik §-hoz. Már fennebb az 1-sö §-hoz tartozó indokolásban említést tettem azon útvonalokról, t melyek egyesek vagy testületek által saját érdekükben fentartatnak. Előfordulhat azon eset, hogy a közérdek ezen utaknak hatósági kezelésbe-vételét követeli. Ilyen hasonló esetben megtörtént, hogy az illető magánfél a szóban forgó közútra fordított költségeinek a hatóság által megtérítését követelte, holott nézetem szerint nem férhet ahhoz kétség, hogy a mennyiben ilyen útnak fentartását a hatóság veszi át, és ezzel egy addig ugyan önkénytesen viselt tehertől szabadítja meg az illető magánfelet, azért kárpótlással nem tartozhatik. A 8-ik §-hoz. A dűlő utakra vonatkozó ezen §-t fel kellett venni ezen törvényjavaslatba, mert annak czíme általában az utakról szólván, megtörténhetett volna, hogy ennek a községi utakra vonatkozó határozatai, a düló utakra is alkalmaztattak volna, holott a dülö utak a közutak közé, melyek mindenki által szabadon használhatók, illetve a melyeknek használatától senkit eltiltani nem lehet, nem sorozhatok. A 9-ilc §-hoz. Hivatalbeii elődöm 1867. évi deczember 31-én kelt rendeletével, a közmunka-ügynek törvény által rendezéséig, a fennállott helytartó-tanácsnak 1862. évben kiadott szabályrendeletét érvényben tartván, a közmunka kivetése mindez ideig ezen rendelet határozatai szerint vettetik ki. Ezen szabályrendelet 6. §-a a következőképen szól: „Minden egyes vonó állat után évenként 2 igás napszám szolgáltatik, minélfogva minden egyes vonó állat, egyes vagy kettős fogatban, mint rendesen használtatni szokott, közmunkára évenként kétszer kiállítandó, úgy azonban, hogy a közmunkára kiálló netaláni hármas vagy négyes fogatok csak kettős fogatnak számíthatók." A szabályrendeletnek ezen határozata, daczára a később kiadott magyarázó rendeleteknek, különféle megyékben, mint már említem, — különféle értelmezést nyert. A törvényjavaslat szerint több igás napszámot kell jövőre teljesíteni, mint a mennyit a helytartótanácsi szabályrendelet megkívánt. Szükségesnek tartottam az igás közmunka-kötelezettséget ily módon felemelni, mert azon arányban, a mint az utak építése halad, s mindinkább a már rendszeresen kiépített utak fentartása, képezendi a törvényhatóságok feladatát, mind több igás közmunkára van szükség; mert az utak fentartására megkívántató kőanyag kifuvarozása képezi, az utak fentartása körüli munka nagyobb részét. Szükségesnek tartottam még felvenni azon határozatot, hogy a mennyiben a közmunkaalapul összeirt vonó állatok száma csekélyebb, semhogy minden 20 catast. hold szántóföld után egy igavonó állat jutna, az illető tulajdonos annyi igás napszámot tartozik szolgálni, mintha minden 20 hold után esnék egy vonó állatja, nem ritka eset ugyanis az, hogy tetemes kiterjedésű birtokok nagy része nem házilag műveltetik, hanem vagy bérbe, vagy részbe adatik, mely esetben az illető tulajdonos aránylag igen csekély közmunkával terheltetik. Ezen aránytalanság elkerülése végett vétetett fel a fennebb idézett határozat, mely minden földtulajdonosra annyi terhet ró, a mennyi birtokának művelésére szükséges vonó állatoknak megfelel. A kézi közmunka-kötelezettséget a helytartótanácsnak iennebb idézett és máig érvényben tartott szabályrendelete, a következő módon szabályozza: „Minden házbirtokos, tekintet nélkül arra, egy vagy több ház birtokosa-e, évenként hat kézi napszámot szolgál; idegen házakban lakó egyének, évenként három kézi napszám teljesítésére kötelesek."