Képviselőházi irományok, 1878. IV. kötet • 84-99. sz.
Irományszámok - 1878-91. Törvényjavaslat az utakról
91. szám. 305 adóval tartsák fenn útjaikat, és az adókulcsot az egész országra egyenlőn, például 10%-ban állapitnák meg: egynehány törvényhatóságnak útjai fentartására, a mostaninál sokkal nagyobb segédeszközök állanak rendelkezésére; mig ellenben a nagyobb rész útjai érdekében annyit sem tehetne, mint most; sőt már kiépített útjait sem lenne képes jó karban tartani. Ha azonban az adókulcs nem az egész ország területén egyenlően állapíttatnék meg, hanem minden törvényhatóság annyi pótadót tartoznék kivetni, a mennyi útjainak jó karban tartására szükséges: ezen esetben az ország legtöbb törvényhatóságára olyan teher rovatnék, melyet ilyen alakban elviselni nem képes. Mert kétségtelen, hogy például a nagyszebeni pénzügyigazgatóság területén levő törvényhatóságok a mostani közmunkát leszolgálni nehézség nélkül képesek; mig ellenben az ezen közmunkával egyenértékű 29°/ 0 pótadót, de ennek felét sem lennének képesek megfizetni, s a kirótt pótadó egyszerűen behajthatlan fogna lenni. Az hozatik fel érvül a közmunkának természetben leszolgálása ellen, hogy ha az utak fentartására szükséges költségek adó alakjában vettetnek ki, ugyanazok, kik most a közmunkát természetben dolgozzák le, az utak fentartására szükséges munkák elvállalása által azon összeget, melyet adóban befizettek, ismét megkereshetik. A munka-felosztás törvényeinek ez egészen megfelel ; de nem téveszthető szem elöl, hogy az országnak számos vidékén, a leginkább földmíveléssel foglalkozó lakosság, mostani adóját is alig képes kifizetni; holott az évnek több szakain át elegendő szabad ideje marad az útmunka elvégzésére, egyáltalán pedig a közgazdasági viszonyok olyanok, hogy a pénzforgalom igen lassú, s ennélfogva minden nagyobb pénz-megadóztatás rendkívüli nehéz küzdelem árán hajtható be. Másfelől az sem tévesztendő szem elől, hogy mindenkinek jogában áll közmunka-tartozását a váltsági ár lefizetése által készpénzen megváltani, s hogy ennélfogva mindenkinek meg van adva a mód arra, hogy a mennyiben ez viszonyainak inkább megfelel, tartozását készpénzben rója le. Mindezeknél fogva nem tartom lehetőnek, hogy az ország mai pénzügyi helyzetében, pótadó alakjában olyan pénzösszeg rovassék ki, mely a törvényhatóságok kezelése alatt álló utak fentartására és új utak építésére elég legyen; hanem helyesebbnek tartom, hogy az utak fentartására szükséges munkák az illetőktől egyelőre természetben követeltessenek, — vagyis, hogy a közmunka, — a tapasztalás igényelte módosításokkal jövőre is fentartassék. Azon rendelet értelmében, melyet hivatali elődöm 1867. évi deczember 31-én a közmunka ideiglenes szabályozása czéljából kiadott, a közmunka tartozás kivetési alapja az, hogy mindenki, ki fogattal bir, azzal két igás napszámot tartozik szolgálni; a ki pedig fogattal nem bir, tartozik, ha saját házzal bir 6, ha azzal nem bir, 3 kézi napot szolgálni. Tényleg az ország számos törvényhatóságában nem minden fogat, hanem minden igavonó marha darab után teljesíttetik évenként 2 igás napszám; ugy hogy például azok, a kiknek két ökrük van, némely törvényhatóságban két, más törvényhatóságban pedig négy igás napszámot teljesítenek. Minthogy a teljesítendő igás napok számát nem akartam szaporítani, azon határozatot vettem fel a törvényjavaslatba, hogy mindenki minden vonó állatja után másfél igás napot tartozik szolgálni, vagyis, a ki például két ökröt vagy lovat tart, tartozik minden évben három két fogatú igás napszámot ledolgozni. A kézi napok eddig érvényes kivetési alapja, mely szerint az, a ki házzal bir 6, a ki azzal nem bir 3 napot tartozik szolgálni, egészen helytelen. A közmunkatehernek ugyanis, mint minden köztehernek, az illetőnek teherviselési képességével kell bizonyos arányban állani; ezen követelménynek pedig a most emiitett kivetési alap egyátalán meg nem felel; s ennélfogva azon határozatot vettem fel a törvényjavaslatba, hogy azok, kik vonó állattal nem birnak, tartoznak egyenes adójukkal arányban álló, kézi közmunkát teljesíteni. KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. IV. KÖTET. I 39
