Képviselőházi irományok, 1878. IV. kötet • 84-99. sz.

Irományszámok - 1878-90. Törvényjavaslat a déli vasut megosztása, illetőleg olaszországi vonalainak eladása tárgyában létrejött állami szerződés beczikkelyezéséről

90. szám. 243 Az osztrák kormány úgy a déli vasúttal, mint az olasz kormánynyal kötendő szerző­dések tervezetét egyúttal átküldvén, kérte a m. kir. kormány hozzájárulását, kijelentvén, hogy a mig az előbbi osztrák-magyar kormányok képviselői és a déli vasuttársuíat közt, addig az utóbbi, mint nemzetközi szerződés az osztrák-magyar monarchia képviselője és az olasz kormány meg­hatalmazottja közt fogna megköttetni. A m. kormány az eladásra vonatkozó javaslatnak alapjául szolgáló tervezetek érdeme tekintetében azon elvből indult ki, hogy Magyarországra határozottan nyereség, ha az addig Parisból kormányzott egyesült osztrák-olasz déli vassuttársulat, melynek közlekedési politikája addig különösen magyar forgalmi szempontból ítélve, csakis károsnak volt jelezhető, — ezentúl oly állásba helyeztetik, a mely alkalmat és módot nyújt arra, hogy a vasutat saját jól felfogott érdekében is eddigi irányzatától elterelje, és speciális osztrák-magyar közlekedési és forgalmi politikára kényszerítse. E czélt pedig első sorban az által vélte elérhetőnek, ha a déli vasuttár­suíat működési köre kizárólag osztrák-magyar vonalaira szorittatik s az, az eddig károsnak bizo­nyult külföldi befolyás alól egészen felszabadittatik, egy szóval, ha az oly rég sürgetett meg­osztás létesíttetik s az osztrák-magyar kormányok felügyeleti joga teljes mérvben érvényesíttetik. Másrészt nem állhatott érdekében a magyar kormánynak a baseli szerződés részleteinek s az e szerződésből a társulat pénzügyeire kiható következményeknek bírálatába bocsátkoznia, a mennyiben egyrészt a társulat, mint olyan Magyarországon székheiylyel nem birván, fenálló törvényeink szerint külföldi társulatnak tekintendő s tényleg is ez osztrák törvények alatt alakult; azon körülmény pedig, hogy Magyarországon is bir vasútvonalokkal, e jogi természetén egy­általán mit sem változtat, mihez képest pénz, és hitelügyeinek állása is egyedül a társulat mint olyan felett közvetlen felügyeletet gyakorló cs. kir. kormányt illetheti, másrészt pedig, mert épen ezen körülménynél fogva a felmerülhető pénzügyi kérdésekből folyó következményekért felelősség bennünket egyáltalán nem terhelvén, ily bírálat nemcsak felesleges lett volna, de esetleg jogviszonyunkra nézve praejudiciumul is szolgálhatott volna. Mindezeknél fogva tehát a magyar kormány a bécsi kormánynak válaszában kijelentette, miként a déli vasút olaszországi vonalainak eladására nézve tett javaslatait és pedig ugy az eladás elvi feltételeire, valamint az eljárás módozataira nézve maga részéről elfogadhatóknak tartja s a szerződés megkötéséhez a magyar törvényhozás jóváhagyásának fentartása s annak határozott kikötése mellett, hogy a szerződés által létesítendő új viszonyból Magyarországra nézve semmi új teher nem háromolhat, elvi hozzájárulását jelentette ki. Ezenkívül utasította egyszersmind a tárgyalásokhoz kiküldött képviselőjét, hogy a déli vasúttal fennálló jogviszonyunknak kedvezőbbé tétele, sőt ezen jogviszonyunk esetleg teljes átala­kítását előmozdító kikötések, illetőleg megállapodások létesítése tekintetéből a szükséges tárgya­lásokat egyidejűleg indítsa meg, s az olaszországi vonalak eladására irányzott tárgyalásokhoz való tényleges hozzájárulásunkat, ezen egyidejűleg folytatandó egyezkedés eredményétől tegye függővé. Hosszas és beható tárgyalások után sikerült a kormánynak oly kedvezményeket s egyes később esetleg vitássá válható kérdések oly magyarázatát kieszközölni, melyek által a magyar állam nemcsak minden újabb terheltetés ellen biztosíttatik, — de a déli vasúttal fen­álló jogviszonya kedvezőbbé alakul. Ezen czélt tartotta szem előtt a kormány e tárgyalások folyamán első sorban s min­denek felett, mert a társulat pénzügyi viszonyainak újbóli alakulása reánk nézve csak mellékes kérdés lehetett s inkább a társulat territoriális hatóságát, a cs. kir. osztrák kormányt érdekelte. Kitűzött eme czélnak elérése tekintetéből, tehát követeltük s kieszközöltük, hogy a déli vasuttársuíat: 1-ször lemond mindenkorra engedély-okmányának 23. és 24. §§-ban a Duna jobb partján Magyar-, Horvát- s Tótország területén vezetendő vasutakra nézve nyert előjogáról; 31*

Next

/
Thumbnails
Contents