Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-23. Jelentés, a magyar országgyüléshez, melyet a magyar kormány az 1868-ik évi XLI. t. cz. 3-ik §-a értelmében azon intézkedésre vonatkozólag terjeszt elő, hogy a közelmultban lefolyt rendkivüli események következtében a 83-ik magyar honvéd-gyalog-dandárnak kivételesen megengedtetett, miszerint egyes csapatai esetleg a magyar korona országainak határát is átlépjék

98 23. szám. magyar ministerium meghallgatásával kivételesen megengedni méltóztatott, hogy az ezen szol­gálatot teljesítő honvéd-dandár egyes csapatai esetleg a magyar korona országainak határát is átlépjék. Minthogy egyfelől a magyar honvédség a magyar korona országain kivül csak kivé­telesen alkalmazható s az 1868 : XLI. t.-cz. 3-ik §-ához képest ehhez is a törvényhozás külön intézkedése szükséges; másfelől pedig még azon esetben is, ha ezen külön intézkedés, az ország­gyűlés együtt nem léte miatt nem tehető meg, hanem az ország összes ministeriumának felelős­sége mellett, ő Felsége által rendeltetik el, ehhez az ország képviseletének utólagos jóváhagyása kérendő, van szerencséje a kormánynak az országgyűléshez a következő jelentést tenni: Folyó évi augusztus hó közepén a boszniai és herczegovinai események fejlődése következtében nagyobb haderő kifejtése vált szükségessé. Ez a déli határszélen elhelyezett hadseregbeli ezredeknek a harcztérre rendelése által volt legczélszerűbben, mert a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb költséggel, — elérhető. Azonban nehogy ennek következtében és azon késedelem folytán, a melylyel a távo­labb eső csapatok oda rendelése járt volna, az ország déli részein a belrend biztonsága szen­vedjen, s az egész vidék esetleg külveszélynek legyen kitéve, az onnan kivont fegyveres erőt a legközelebbi helyről s haladéktalanul mással kellett pótolni. E czélra pedig legalkalmasabb a 83-ik honvéd gyalog-dandár volt; egyfelől azért, mivel helyben lévén, külön szállítási költségek nem merültek föl, másfelől meg azon okból, mert az ottani helyi viszonyokat a legjobban ismeri. Miután továbbá ezen biztonsági szolgálatnak a határok mentében teljesítése közben a határ átlépése, habár csak egyes kisebb csapatok vagy járőrök részéről előre láthatólag elkerül­hetlenné válhatott, s miután az országgyűlés ezen időben szünetelt, és igy annak a törvényben meghatározott külön intézkedése nem volt kikérhető, a magyar kormány elmulaszthatlan köteles­ségének tartotta, az 1868: XLI. t.-cz. 3-ik §-ában épen ilyen esetekre biztosított felhatalmazá­sával élni. A fentebbiek alapján és annak megemlítése után, hogy az eredmény ezen rendelkezés czélszerfí voltát teljesen igazolta, s hogy mihelyt ennek szüksége megszűnt, a fent említett királyi rendelet azonnal hatályon kivül helyeztetett, — a kormány ezen intézkedésének utólagos jóváhagyását kéri. Budapesten, 1878. évi november 24-én. Tisza Kálmán s. k Br. Wenckheim Béla s. k. Trefort Ágoston s. k. Szende Béla s> k. Péchy Tamás s. k. Bedekovich Kálmán s. k. Dr. JPauler Tivadar s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents