Képviselőházi irományok, 1875. XXVI. kötet • 871-921. sz.
Irományszámok - 1875-906. A pénzügyi bizottság jelentése, „a kassa-oderbergi vasut függő ügyeinek rendezéséről és az eperjes-tarnowi vasut magyarországi részével való egyesitéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában
242 906. szám. leg subventiót húznak, különleges állást foglalnak el. Minden vasútnak nemcsak létesithetését, de minden belügyét külön törvény szabályozza. Korlátlan elhatározási joguk a részvényeseknek nincsen, mert a közgyűlési határozatokhoz a kormánynak is hozzá kell járulni és igy az, a mit a közgyűlés kormányi helybenhagyással határoz, egyszersmind a kormány ténye is, mely ez eset-" ben még külön, mint részvény-tulajdonos is szerepelt, a mennyiben a közös aktivák között levő 25,000 db. részvény után szinte érvény esitette 40 szavazatát, és beleegyezését adta ahhoz, hogy az 5°/ 0 kamal 4 (, / (1-ra redukáltassák. Azonban, hogy jogszerű-e ez, az iránt a következők nyújtanak még bővebb felvilágosítást. A legfelsőbb helyen is jóváhagyatott társulati alapszabályok 7. §-a szerint az üzleti tőke álland 19.412,600 ezüst forint részvénytőkéből és 38.825,200 ezüst írt elsőbbségi kötvényből, melynek 5°/ 0 kamatjául 2.948,390 frt garantiroztatik. Az alapszabályok 11. §-a igy szói: „az üzleti tőke 5°/ 0-tóli kamatainak fizetése (7—9. §§.) félévenként utólagosan történik, a társulati főpénztárnál." Az.alapszabályok 62. §. 2. pontja a subventio rnimódoni felhasználását ekkép rendeli, hogy az 1867. május 14-én kelt legfelsőbb elhatározás alapján 1867. június 22-én kötött egyezség 6-ik czikke szerint évenkint 2.948,390 írtra menő biztosíték a következőkre fordítandó : a) mindenekelőtt az elsőbbségi kötvények kamatai ós törlesztési hányadának fizetésére ; b) a részvénytőke 5%-tóli kamatainak, valamint a részvénytörlesztéshez annak idejében megkívántató évenkénti összegek fizetésére. Ezenkívül a társulati alapszabályok 20-ik §-a még azt is megállapítja, mily mintájuak legyenek a részvények és szelvények, melyeken az ő°/ 0 garantia világosan kijelentve van. Mindezeknél fogva és még különös tekintettel az 1868. május 1-én kelt és kormányilag helybenhagyott pénzügyi szabályzat 8. és 14. §-aira, tehát ama külföldi tőke, mely elhelyezést keresett a kassa-oderbergi vasút részvényeiben, nyugodt lehetett az iránt, hogy oly papirt bir, mely az állam részéről 5% garantiát élvez. Semmi esetre sem tarthatjuk különösen az ország pénzügyi viszonyai közt czélszerünek, a külföldi tőkét ily eljárással elidegeníteni és az államilag garantirozott 5°/ 0 kamatnak 4%-ra való redukálását törvényhozásilag kimondani. Az érintett 1876. június I-ón tartott közgyűlésen a kamat-reduktióra vonatkozó határozat ellen a részvényesek egy tekintélyes része óvást is tett a társulati részvénytőkének ily módoni megterheltetése ellen. Ezen kisebbség a közgyűlési végzés ellenében jogvédelmet is keresett a budapesti kir. kereskedelmi- és váltótörvényszéknél; a törvényszék, csupán formai kifogások miatt, nem határozott még érdemileg ez ügyben. Az ezekben előadottak tehát arról győznek meg bennünket, hogy a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek a törvényjavaslatban megállapitott rendezési módja nem felel meg Magyarország sem pénzügyi, sem közforgalmi érdekeinek. Sokkal üdvösebbnek tartanok, ha az állam a jogos igényeknek kielégítéseivel, de semmiféle tekintetekből tovább nem menve, azonnal átvenné a kassa-oderbergi pályát saját tulajdonába, vagy legalább kezelésébe. A 19.412,600 frt részvénytőkéből már úgyis 5 millió a közös monarchia birtokában van, 38,825 m, fi. elsőbbségi kötvény kamatját szintén az állani garantirozza, mely elsőbbséggel birtokosai a vasuttársulat közgyűléseiben mint tényezők ugy sem vesznek részt és igy meg vagyunk győződve arról, hogy a többi részvénynek, mely mindössze 15 milliót képvisel, és a mai árfolyam mellett nem nagyobb érték 7 — 8 in. írtnál, állami jellegűvé való decretálása és a garantirozott 5% kainatélvezetben való meghagyása a legkönnyebben volna eszközölhető, A 4 millió 600,000 frt kárpótlásból pedig utasíttassák mindaz vissza, a mi fent részletesebben előadottak szerint nem jogosult. A kassa-oderbergi vasut-társulatnál az 1876-ik évben tettek: