Képviselőházi irományok, 1875. XXV. kötet • 802-870. sz.

Irományszámok - 1875-863. Törvényjavaslat, a szeszadóról

863. szám. 325 d) az aoya-élesztő edényeknek, e) az anyaélesztő hütőbárkáknak, f) a czefretartályoknak, és élesztővel vegyitett erjedő vagy erjedt czefre felvételére szánt czefreszivatytyunak (montejus), g) valamint egyáltalában mindazon edényeknek összes űrtartalma, melyek erjedő vagy élesztővel már vegyitett czefre befogadására vagy — a főzőkészülék kivételével — erjedt czefre elhelyezésére szolgálnak. 2. Feltételesen: a 27. §-ban felsorolt edények űrtartalma, ós pedig az ezen szakasz­ban foglalt határozatokhoz képest, vagy egészben, vagy részben. Továbbá 3. az 1. ós 2. pont szerint mutatkozó űrtartalom minden hectoliterje után következő szesz­nyeredék hectoliterfokokban, és pedig: rópáből 4, lisztes anyagokból 5, czukorüledékből és ezzel egy sorba tartozó anyagokból 6 fok. 26. §. Kedvezmény a mezőgazdasági szeszfőzdék részére. Mezőgazdasággal egybekötött szeszfőzdék, azon üzlet után, mely september, október és november hónapokban kezdődő 8 havi időszakon belül esik, a 25. §-ban megállapított szesznye­reményből leengedésben részesülnek, ha a szeszfőző ezen leengedést kéri ós kimutatja, hogy: a) a szeszfőzde a mezőgazdaság kiegészítő alkatrészét képezi, ós hogy: b) az edényeknek adóztatás alá eső napi űrtartalma és a mezőgazdaság területe (szántó­földek, rétek és legelők) között olyan arány van, hogy ezen űrtartalom egy-egy hectoliterjére leg­alább 5 hectárnyi (8 6i j m cat. holdnyi) terület esik. Ezen leengedés azon szeszfőzdéknél, melyeknek naponkint megadóztatandó űrmérete 35 hectolitert meg nem halad, 20°/ 0-ot, olyanoknál pedig, melyeknek erjürmérete bezárólag 45 hectoliterig terjed, 10°/ 0-ot tesz. 27. §. Feltételesen, adómentes edények. Azon edényeknek, melyeknek űrtartalma feltételesen, és pedig vagy egészben vagy részben a napi termelő képességbe beszámítandó, a következők: 1. Azon edények, melyek a szesztermelésre szánt nyers anyagok felforralására szolgálnak (czefrefőző készülékek a czefrét előre felforraló készülékek, burgonya-pároló készülékek), ha bár­minemű hűtőkészülékekkel, légszivatytyuval stb. vannak ellátva, vagy a hütőbárkával csővezeték által vannak összekötve. 2. Gabonát vagy kukoriczát feldolgozó szeszfőzdékben az áztató edények, ha azok az er­jesztő kádakkal vagy a főző-készülékkel csatornák vagy csövek által közvetlen összeköttetésben állanak, vagy gőzvezetékkel bírnak. 3. A keverőkádak (czukorképző-kádak) czukorüledéket és ezzel egy sorba tartozó anya­gokat olvasztó kádak, ós a répát áztató edények, ha ezen edények összes űrtartalma sajtolt élesztőt készítő gyárakban a. feltótlenül adóköteles edények összes űrtartalmának (25. §. 1. sz.) 80%-át lisztes anyagokat vagy ezukor-üledéket vagy ezzel egy sorba tartozó anyagokat feldolgozó gyárakban az épen emiitett összes űrtartalom 90°/ 0-át, és répát feldolgozó gyárakban ugyanazon űrtartalom 100°/ 0-át meghaladja. 4. A hűtő-bárkák, ha azok oly helyiségben vannak felállítva, melyben a lég szabad já­rását szilárd falak, ajtók és ablakok akadályozzák, vagy a melyek 36 centiméternél mélyebbek.

Next

/
Thumbnails
Contents