Képviselőházi irományok, 1875. XXIII. kötet • 765-800. sz.

Irományszámok - 1875-768. Kivonat a főrendiház 1878. évi február hó 18-án tartott 113-ik ülése jegyzőkönyvéből, a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről szóló törvényjavaslat iránti módositásokról

34 768. szám. toroltatnék meg — a törvény intézkedése tulszi­goru volna s azért az erre alkalmazandó bünte­tést, fogházbüntetésre kivánja átváltoztatni, s an­nak maximumát egy évre állapította meg, miért is ezen szakaszt javallja elfogadtatni: „205. A ki mást, a 203. §-ban meghatározott va­lamely cselekmény elkövetésére rábírni törekszik, ha ez ennek következtében a pénzhamisítás vég­hezvitelébe határozottan beleegyezik, a mennyiben e beleegyezéshez előkészületi cselekmény is járul: egy évig terjedhető fogházzal, a 203. §. 3. pont­jának esetében pedig három hónapig terjedhető fogházzal büntettetik. — Ugyanezen büntetéssel büntetendő az is, a ki a hozzá intézett rábirási törekvés következtében, a pénzhamisítás elköveté­sébe határozottan beleegyezik, s e beleegyezéshez elő­készületi cselekmény is járul. A 423-tól (kivéve a 426. és 427. §§-okat, melyek egy szakaszba egyesittettek) 458-ig ter­jedő §§-ok módosítás nélkül elfogadtattak. A 459. §-nál. miután az 1868: XL. t.-cz. 46. §-a az ugyan-e t.-czikk 47. §-ával egyenlően büntetést szab azokra, kik engedély nélkül nősül­nek, valamint azokra is, kik az azokban megje­lölt bűnös cselekményeknél mint bűnrészesek köz­reműködtek, a főrendiház ezen szakaszt ekkép ki­vánja megállapittatni : „459. §. Az 1868: XL. törvény-czikk 46. és 47-ik §§-ainak az engedély nélkül nősülökre, és a had­köteles szökevényekre, illetőleg a bűnrészesekre vo­natkozó rendelkezései érintetlenül maradnak." A XXXIX, XL, XLL XLI1. és XLIII. feje­zetek módosítás nélkül elfogadtattak. — Ekként a tör­vényjavaslat részleteiben is elfogadtatott, és e fe­lől a magyar országgyűlés képviselőháza alkot­mányszerü tárgyalás és a módosításokhoz való szives hozzájárulása végett szokott módon érte­síttetni rendeltetett. Kiadta: Gróf Zichy-Ferraris Victor, s. k. a főrendiház jegyzője.

Next

/
Thumbnails
Contents