Képviselőházi irományok, 1875. XXII. kötet • 735-764. sz.

Irományszámok - 1875-764. Törvényjavaslat, a közös hadsereg (hadtengerészet) és honvédség beszállásolásáról

350 764. szám. A községeknek ezen lakbér-osztályzatokba sorolását, valamint ezen osztályzatok mind­egyike szerint fizetendő béreket, a honvédelmi minister az országos pénzügy- és a közös hadügy­ministerrel egyetértóleg, és pedig a jelen törvény hatálya alatt, első izben 1875-ik évig már kipu­hatolt, jövőben pedig a közvetlen lefolyt öt évben a lakásokra és bútorokra nézve divatozott árak alapján kinyomozandó bérátlagok nyomán állapítja meg. Az átlag-bérösszegek kipuhatolásánál a bérlőt terhelő közadók pótlékai a lakbér kraj­ezárok és egyebek szintén számba veendők. Ezen puhatolásnál követendő eljárás, rendelet által fog szabályoztatni. Állandó aj helyőrségi állomásokra nézve az árszabásnak (tarifáinak) legközelebbi átalános szabályozásáig a csapat közvetlen megérkezte után azonnal kipuhatolandó szokásos helyi bérek mérvadók. 31. §. Az altisztek és a többi legénység szállásaiért, valamint az istállókért, a katonai igazgatás által fizetendő napontai térítések következő összegekben állapittatnak meg : /. Egy legény szállásolásért. 1. laktanyában: a) a hajlékért b) a bútorért c) fűtés ós világításért ­d) az ágyért Összesen 2. fiók-laktanyában: a) a hajlékért b) a bútorért c) a fűtés és világításért d) az ágyért Összesen 3­-5 kr. 0­-2 kr. 1­-3 kr. 1­-0 kr. 6­-0 kr. 1­-0 kr. 0­-2 kr. 1­-3 kr. 1­-0 kr. 3­-5 kr. 1­-5 kr. 3. egyenként be szállásolásért - - H tüzelő anyag és főzőedény nem szolgáltatása esetében (26. §.) 1—0 kr. II. Egy 16 elhelyezéseért: 1. laktanyában: a) a hajlékért b) eszközökért c) világításért Összesen 2. fiók-laktanyában: a) a hajlókórt b) eszközökért -----­e) világításért - - ­Összesen 3. egyénkén t beszáll ásolásnál ­Az alomszalmát ugy a közös, mint az egyenkint szolgáltatja. ­3—0 kr. ­0—4 kr. ­0—3 kr. ­3—7 kr. ­1—5 kr. ­0—4 kr. ­0—3 kr. ­2—2 kr. ­1—5 kr. beszállásolásnál, a katonai igazgatás

Next

/
Thumbnails
Contents