Képviselőházi irományok, 1875. XX. kötet • 645-690. sz.

Irományszámok - 1875-689. A zárszámadás-vizsgáló bizottság jelentése, az 1875-ik évi állami zárszámadások megvizsgálása tárgyában

689. szám. 349 A költségvetési alrovatok közül csak is a „gazdasági termények értékesítéséből" várt jövedelem maradt az előirányzat mögött, a mi a kedvezőtlen termésnek, még inkább pedig a fölötte alacsony piaczi áraknak következménye. A kevesebb bevétel mentségére szolgál részben az is, hogy az 1875. évi bevétel a költ­ségvetésben a megelőző évihez képest mintegy 5.800 frttal emeltetett, a gazdaság azonban a jöve­delmet ennyire fokoznia legbelterjesb gazdálkodás mellett sem volt képes. 3. rovat. Debreczeni felsőbb tanintézet: előirányoztatok. . . . . , 2,000 frt — kr. előiratott 1,025 frt — kr. kevesebb bevétel . 975 frt — kr. A tanulók kisebb létszáma, továbbá azon körülmény idézte elő a kedvezőtlenebb ered­ményt, hogy az 50 forinttal előirányzott tandíj helyett, — tekintettel az oktatás érdekeire, s az általános pénzviszonyokra — egyes tanulóktól csak 40 frt szedetett be. ! 5. rovat. Kassai tanintézet: előirányoztatok .','.. 8,250 frt — kr. előiratott . . . . , ___. 538 frt 26 kr. . kevesebb bevétel . 7,711 frt 74 kr. A gazdasági termények túlnyomó része az év végéig nem volt eladható, — a pénzkeze­lésnél mutatkozó kisebb eredmény az ingó vagyon értékek közt felsorolt „gazdasági termények" által egyenlittetik ki. 6. rovat. Tarczali vinczellér-képezde : előirányoztatok • 2,291 frt — kr. előiratott . . . . . . . 593 frt 25 kr. kevesebb bevétel . • 1,697 frt 75 kr. Az intézetnek bortermése sem a jelen évről, sem a megelőző évekről nem lévén értéke­síthető, a kisebb eredményt itt is a leltári vagyon értékszaporodása egyenlíti ki. . 2. czim. Állami lótenyész-intézetek. 1. rovat. Ménesbirtok-gazdaságok: előirányoztatott 1.503,803 frt — kr. előiratott . . . . . . . 1.127,469 frt 54 kr. kevesebb bevétel . 376,333 frt 46 kr. A kedvezőtlen eredmény az egyes gazdaságok közt a következőkép oszlik meg: Bábolnára esik 65,125 frt 907, kr. Kis-Bérre ,, 47,699 frt 41 1 /«kr. Mezőhegyesre » . . . . . 249,421 frt 26V 2 kr. Fogarasra „ . ... . 14,086 frt 877 2 kr. Az 1875. év a termésre nézve igen rosznak mondható, és ebből is 1875-ben a mezőhe­gyesi repcze-termést kivéve mi sem adatott el, hanem csak 1876-ban került és kerül még ez­után eladásra.

Next

/
Thumbnails
Contents