Képviselőházi irományok, 1875. XIX. kötet • 612-644. sz.
Irományszámok - 1875-632. Törvényjavaslat, az utakról
632. szám. 119 E kimutatásból látni, hogy Máramarosmegye 1876. évi közmunkájának értéke a váltságárak szerint 1876-ban 61,000 frt, a megye területén levő államutak fentartására pedig 1875-ben tényleg kiadatott 104,000 frt; tehát 43,000 írttal több, mint a közmunka értéke. A megye tehát a mostani közmunkájával még a területén levő államutakat sem képes fentartani, annál kevésbé megyei útjait jó karban tartani ós 188 kilométer kiépitetlen megyei utat jó karba hozni. A 349 kilométer megyei útnak kifogástalan jó karban tartására a mostani összes közmunka alig elegendő, és tényleg a még kiépitetlen utak kiépítése rendkívül lassan, és leginkább esak az államkincstárból nyert segélyösszegek felhasználásával halad. Hogy ezen megye állami és megyei útjait maga tarthassa fenn, a mostani uttehert több mint megkétszerezni kellene, és még mindig nem maradna eszköz a kiépitetlen utak jó karba hozására. De egyéb tekintetekből sem lenne képes a megye a területén levő állami utakat jó karban tartani. Azon községek közmunkája, melyek az államutak mentén vannak, ezen utak jó karban tartására teljesen elégtelen; messze fekvő községeket kellene tehát az államutak fentartási munkáira kötelezni, mi lehetetlen. De lehetetlen lenne a megye adózóira oly adót is kivetni, mely a megye területén levő állami és megyei utak jó karban tartására elegendő lenne; mert ezen, az utak érdekében kivetendő teher a mostani állami adónak mintegy 25—30°/ 0-át képezné, mit a lakosság elviselni egyátalán képtelen. Hasonló körülmények között van Arvamegye is. Trencsénmegyóben az állami utak fentartására szükséges összeg levonása után, a megyei utak fentartására ós a hézagok kiópitésóre maradna 6,548 frt, mely összeg a megyei utaknak jó karban tartására egyátalán elégtelen. A kimutatásban felvett megyék átalában mindazon helyzetben vannak, hogy a területükön levő államutakat, ós a már kiépített megyei utakat mostani segédforrásaikkal jó karban tartani képtelenek, annál kevésbé lennének tehát képesek még kiépitetlen útjaikat jó karba hozni. Ezekből világosan látható, hogy számos oly megyéje van az országnak, mely a mostani közmunkával a területén levő állami utakat és megyei útjait a mostani segédforrásaival fentartani nem képes; ós hogy mindezen utak jó karban tartására, ós még ujabbak építésére képesittessék, oly terhet kellene az azon megyebeli adózókra róni, melyet azok viselni nem képesek. Ezen okoknál fogva hozom javaslatba, hogy azon legfontosabb utvonalak, melyeket a törvényhatóságok fentartani nem képesek, jövőre is az állam által állami költségen kezeltessenek. Az iránt, hogy azon közutakat, melyek egész vidékeknek rendes forgalmi összeköttetésül szolgálnak, a mennyiben az állam kezelésébe nem lesznek, — hazai viszonyaink között csakis a törvényhatóságok kezelésébe lehet adni, vagy is hogy közutaink legnagyobb részének fentartását nem lehet a községek feladatául tenni, kétség alig lehet. Az sem szenved kétséget, hogy miután az állam kezelésében álló utak hossza csak korlátolt lehet, közutaink fejlődése s azon az ország igen számos vidékén útjaink rósz állapota ellen folyton felmerülő s nagyon is jogosult panaszok megszüntetése attól függ, váljon a törvényhatóságok képesek lesznek-e a reájok e tekintetben váró nagy feladatnak megfelelni. Ezen czól elérése szempontjából a főkórdés, mely megoldandó, az, hogy a törvényhatóságok által fentartandó utak gondozására minő segédforrások jelöltessenek ki; és e kérdés voltaképen abból áll, vajon a törvényhatóságok jövőre is, — a tapasztalás követelte módosításokkal — közmunkával tartsák e fen útjaikat vagy pedig megadassók-e a törvényhatóságoknak ' azon jog, hogy készpénz-adót vessenek ki ós ennek jövedelméből tartsák fen útjaikat. A két emiitett segédeszközön, úgymint a természetben leszolgálandó közmunkán, és az utak fentartására kivetendő adón kivül ugyanis, csak az utvámok jövedelme kínálkozik mint harmadik segédeszköz.
