Képviselőházi irományok, 1875. XVI. kötet • 559-609. sz.
Irományszámok - 1875-577. Törvényjavaslat, a kassa-oderbergi vasut függő ügyeinek rendezéséről és az eperjes-tarnowi vasut magyarországi részével való egyesitéséről
577. szám. 103 E mellett szólt végül, hogy az engedélyezés s illetve a biztosítási összegnek már a magyar kormány közbenjárásával (lásd az 1867. június 22-diki egyezményt) egy átlag-összegben történt megállapítása alkalmával csakis az összes vonalak várható tiszta jövedelmét lehetett szem előtt tartani ; szükségkép szem előtt tartatott tehát, hogy a magyar vonal forgalma, legalább Kassától— Rutkáig, mint általában a magyar pályáknál, jobbára csak a kiviteli irányban fog mozogni s igy aránylag kevesebbet jövedelmezend, mig ellenben az osztrák vonal, mind nagyobb helyi forgalmánál, mind a már akkor biztosítva volt budapest-rutteki vonal csatlakozásánál, mind végre annálfogva is, hogy a vasút magyar vonalai a dolog természeténél fogva kiválólag egy táp-pálya (Hinterbahn) szerepére voltak utalva, — aránylag igen gyümölcsöző lenne, minélfogva a különböző vonalrészek kisebb-nagyobb jövedelmezése ugy a társulat, mint a biztosító államkincstárak javára egymást kölcsönösen kiegyenlitendi. Ellenben az osztrák álláspont mellett felhozatott, hogy midőn az 1865/7. évi törvényczikk 7-ik §-ának első bekezdése kimondta, hogy a nem közös vasutak biztosítási terhe a territoriális államkincstárt illeti, ezzel a közös vasutak biztosítási terhének megosztására nézve is elyi útmutatást nyújtott, hogy továbbá a méltányosság is azt hozza magával, miszerint mindkét állam csak azon jövedelemre tartson igényt, a mely saját területén eléretett, s hogy végre akkor, midőn a magyar kormány a vasút számadásainak elkülönített vezetése iránt intézkedett, és az időközben életbe lépett közös pályáknál (m. nyugoti, e. m. gácsországi vasút) is hasonló vagyis az elkülönített számvitelen alapuló elszámolási viszony lett eg.yetértőleg megállapítva: ezzel oly antecedentiák állíttattak fel, melyeket e kérdés eldöntésénél ignorálni néni lehet. Ily körülmények közt a két kormány közti gyakori iratváltások eredményre nem vezetvén : mindkét kormány — mint már emiitettem — csak azon összegeket utalványozta a társulatnak, melyek a saját álláspontjából folyólag megállapíthatók voltak. Eközben a társulat pénzügyi helyzete mind zavartabbá lett. Nemcsak, hogy a két kormány álláspontja közti különbözetnek megfelelő biztosítási részösszeg nem lett kiutalványozva a társulatnak, minélfogva ez utóbbi a szelvény beváltásokra szükséges teljes összeg fedezése czéljából mindinkább pénzintézetét volt kénytelen igénybe venni; hanem ezenfelül az építési vállalatnak megszavazott 4.600,000 frt kárpótlást, és az 1.350,000 frtra rugó beruházási függő kölcsönt is csak váltókkal s ezek kamatait szintén csak kölcsön utján volt képes fedezni, sőt a pénzpiacz helyzete ezen több oldalról igénybe vett hitelnek is fokozatos felmondásával fenyegette a társulatot. ' Különösen az építési vállalat kárpótlási ügyét a következő stádiumban találtam. — A társulat még 1873. óv elején bejelentette a kormánynak, hogy építési vállalata jelentékeny több munkákért, és beszámítás alá eső károsodásokért 8.664,727 forint erejéig kárpótlási igényt támasztott, még pedig oly czimeket, melyek a társulat nézete szerint egyedül az államkormányt terhelik. Később az építési vállalat még tovább menő s több százezerre rugó ujabb követelésekkel lépett fel, minek folytán az igazgató tanács szükségesnek látta egyezkedési tárgyalásba bocsátkozni s hosszabb alkudozás után építési vállalatával 4.600,000 frtra kiegyezvén, az erre vonatkozó tárgyalási iratokat oly kéréssel terjesztette fel a kormányhoz, hogy egy a fentebbi összegnek megfelelő kölcsön felvétele az üzleti számla terhére engedélyeztessék. A felterjesztett iratok ennek folytán behatóan megvizsgáltatván, az akkori közlekedési és pénzügyi ministerek 2.118,564 frtot figyelembe veendőnek találtak, — s ez irányban a cs. kir. kormánynyal tárgyalásba is bocsátkoztak. E közben az építési vállalat az elfogadott egyezséghez való ragaszkx>d.ását záros határidőhöz kötvén s ellenkező esetre a per megindításával fenyegetvén, az igazgató tanács kényszerítve érezte magát egy rendkívüli közgyűlést 1873. évi június hó 29-re a kormány határozatának bevárása nélkül összehívni, mely közgyűlés a 4.600,000 forintot a két kormány elleni viszkereset fen21*
