Képviselőházi irományok, 1875. XVI. kötet • 559-609. sz.
Irományszámok - 1875-572. Törvényjavaslat, az 1871:VII. törvényczikk módositásáról, illetőleg az 1868:XLI. törvényczikk 19-ik §-a alapján rendszeresitett honvéd orvosi tisztikar ujjászervezéséről
572. szám. 149 képezdében alkalmazott) orvosból áll, kik közül csakis az egy főtörzsorvos, a 20 dandárorvos és a 2 intézeti orvos állanak a rendszeres illetékek élvezetében. Az emiitett két intézetben egy-egy orvost, és pedig rendszeres illetékek mellett azért voltam kénytelen alkalmazni, mivel egyrészt a számos növendékekből álló intézeteket orvos nélkül hagyni nem lehet, másrészt pedig átalány melletti alkalmazásra senki nem vállalkozott. A többi, nevezetesen a kerületi törzsorvosok évi 360 frt, a részben nem is a honvédség katonai állományába tartozó zászlóalj-orvosok pedig évi 300 frt átalányt élveznek. Ezeken kivül vannak még a szabadságolt állományban kinevezett orvosok, kik részint önkéntesen jelentkeztek, részint pedig honvédkötelezettek. Minthogy azonban az átalány mellett szolgáló kerületi- és zászlóalj-orvosoktól a kezdetben létezett csekély helyi szolgálatnak a honvédintézmény fejlődése folytán mindinkább nagyobb körre lett terjedésével, a helyenként két, három rendű csapatból vagy időlegesen fennálló iskolákból álló helyőrség egészségügyi szolgálatának ellátását, továbbá az ujonczozásnál, felülvizsgálatoknál és fegyvergyakorlatoknál való közremüködésöket, szóval polgári keresetüktől majdnem teljes elvonást méltányosan követelni nem lehet: s valóban is, — a tapasztalás szerint — az ily csekély átalánynyal alkalmazott orvosok közül többen vonakodnak az őszi gyakorlatok öszpontositásai alkalmával csapatjaikat követni, — felhozván, hogy a csekély javadalmazás a magán gyakorlatokban okozott kárt, távolról sem pótolja; minthogy továbbá a mozgósitás esetében az ekként alkalmazott orvosok kivonulásra nem kötelezhetők; a honvédség, — béke idején hiányos orvosi szolgálat mellett, — háború esetén elégséges orvosi segély nélkül marad. E rendszer további fentartását — felelősségemmel nem tartom összeegyeztethetőnek, s elmulaszthatlan kötelességemnek tekintem a következményeiben kiszámithatlan s pótolhatlan károkat és veszteségeket okozható állapoton a jelen törvényjavaslat által lehetőleg segiteni, illetőleg ennek törvényre emelkedésével ugy kellő számú orvosoknak mozgósitás alkalmára leendő biztositásáról, mint béke idejére is — az ország jelenlegi pénzügyi viszonyainak szem előtt tartásával, legalább a legnagyobb szükségnek megfelelő számú orvosokról gondoskodni. Ennélfogva, a fenálló viszonyokra való tekintettel, s" figyelembe véve azon körülményt, hogy a mozgósitás alkalmával felmerülő szükséglet 411 orvosra rug, nemkülönben tekintve azt, hogy a közös hadseregtől, — melynél a tábori orvosi személyzet tudvalevőleg szintén elégtelen, — pótlást nem remélhetek; az előterjesztett törvényjavaslatban elősorolt tettleges állományú létszámot a honvédség hadrendé alapján akként terveztem, hogy béke idején legalább minden a hadrendbe beosztott önálló csapattestülethez, t i. minden dandárhoz, továbbá minden 3—4 zászlóaljból álló gyalog féldandárhoz, illetőleg lovas ezredhez csakis egy tettleges állományú honvédorvos — rangfokozatának megfelelő teljes illetményekkel, és azon kötelezettséggel alkalmaztassák, hogy csapatját mozgósitás esetében, a harcztérre okvetlenül követni, ós ezen csapattestnél az orvosi főnöki teendőket rendszeresen ellátni tartozik. Ezeken kivül a Ludovika akadémiában az intézeti növendékek nagy száma mellett egy, ottani lakásra kötelezett orvosnak alkalmazása okvetlenül szükséges; szükséges továbbá a honvédelmi ministeriumban a honvédorvosi tisztikar főnökéül, s egyúttal egészségügyi előadóul alkalmazott főtörzsorvos mellé egy, ennek segédkezésére és esetleges helyettesítésére hivatott tettleges állományú orvos rendszeresítése. E szerint tehát a honvédség orvosi tisztikarának tettleges állománya, ide értve a kerületi parancsnokságnál alkalmazott 7 törzsorvos tiszt, — 63 főből állana, — 1 főtörzsorvos, 7 törzsorvos, 24 első osztályú, 12 másod osztályú ezredorvos és 19 főorvosra leendő rangfokozati fel-