Képviselőházi irományok, 1875. XIV. kötet • 502-558. sz.

Irományszámok - 1875-547. 1877. évi VIII. törvényczikk az 1868. évi XXXI. törvényczikk módositásáról

, f!6 547. ssiah. Jövőre azonban azon kölesönnél, mely félévnél hoszabb időre köttetett, a félévet meg­haladó időre kamatot előre levonni nem szabad. A félévet meghaladó időre, vagy a jelen törvényben meghatározott mértéken felül bármily időtartamra előre levont kamatok a tőkéből lerovott összegnek tekintetnek. 6. §. Ha a kölcsön-szerződésről kiállított okirat szövegében a felvettnél nagyobb összegnek vis­szafizetése köteleztetett: a biró csak az okiratban felvettnek elismert tőkeösszeget állapítja meg. Az ekként megállapított tőke utáni kamatösszeget illetőleg, jelen törvénynek a kamatokra vonatkozó intézkedései alkalmazandók. A bekebelezés vagy előjegyzés is csak a felvettnek elismert tőkére és annak e törvény szerint mégengedett kamataira rendelhető el. Az 1868: XXXI. törvényczik 2. §-áaak következő intézkedése: „Ha a kölcsönről írásbeli szerződés nem létezik, vagy létezik ugyan, de abban a kamat csak általánosan az összegnek vagy a kamatlábnak szám szerinti meghatározása nélkül van kikötve; va­lamint azon esetben is, ha a kamat szerződésileg nincs kikötve, hanem az a törvény határozatainál fogva jár: az egy évi kamat a fizetendő tőke hat százalékát teszi;- valamint az 1868: XXXI. tör­vény czikknek jelen törvény által nem érintett egyéb intézkedései, továbbra is érvényben maradnak. 8. §. A jelen törvény hatályba lépte előtt lejárt kamatok a fentebbi §§. rendelkezései alá nem esnek. Az ezen időn tul lejárandó kamatokra azonban, csak azon esetre nem terjed ki a jelen törvény hatálya, ha a nyolcz százaléknál magasabb kamat, a jelen törvény hatályba lépte előtt kelet­kezett jogérvényes Ítéletben vagy per-egyességben állapíttatott meg. Azon körülmény, hogy a magasabb kamat a jelen törvény hatályba lépte előtt felvett közjegyzői okiratban van kötelezve, annak nyolcz százalókra való leszállitását nem akadályozza. Az okirat azonban közokirati erejét megtartja. 9. §• Jelen törvény határozmányai nem alkalmazhatók: a) váltó-követelésekre; b) bejegyzett kereskedőknek kölcsönös kereskedelmi ügyleteikből eredő követeléseire. 10.§. Jelen törvény 1877-ik évi július 1-ón lép életbe s végrehajtásával az igazságügyminister bizatik meg. Mi e tb'rvényezikket 8 mindazt, a mi abban foglaltatik, b'sszesen és egyenkint helyesnek, kedvesnek és el­fogadottnak Tallrán, ezennel, királyi hatalmunknál fogra helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesítjük, s mind Magunk megtartjuk, mind más IIiveink által megtartatjuk. Kelt Bécsben, ezernyolczszáz hetvenhetedik évi márczius hó huszonhatodikán.. FERENCZ JÓZSEF s. k. (P. H.) .'Tisza Kálmán s. k

Next

/
Thumbnails
Contents