Képviselőházi irományok, 1875. XI. kötet • 410-499. sz.
Irományszámok - 1875-499. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottságnak jelentése, a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslatra
342 499. szám. bejelentésben tulajdonakint igényel: akkor a tulajdonigény kérdése az igénylő, a végrehajtató és a végrehajtást szenvedő megidézése mellett a jelen törvényben megszabott eljárás utján azon békebiró által döntetik el, a ki a végrehajtást foganatosította, vagy a végrehajtás foganatosítására kiküldöttet rendelt. — Az e tárgyban hozott végzés által csupán az döntetik el, hogy az igényelt tárgyak a végrehajtási zár alól felmentetnek-e vagy sem. A foglalás napjától számított 8 nap eltelte után bejelentett igények figyelembe nem vétetnek, és az árverés ezekre való tekintet nélkül megrendelendő. Ha a békebiró az igényelt tárgyakat a végrehajtási zár alól fel nem oldja: az igénylőnek jogában áll a végrehajtás helyének illetékes járásbírósága előtt igénykeresetót a végzés kihirdetésétől számított 8 nap alatt megindítani; de ennek halasztó hatálya csak azon esetben van, ha az igénylő a marasztalási összeget ós járulékait, vagy ha az igényelt tárgyak becsértéke kevesebb, ezen becsértéket birói kézhez leteszi; mely az igényper eldöntéséig az illetékes járásbírósághoz tétetik át. Ha pedig a békebiró az igényelt tárgyakat a végrehajtási zár alól feloldja: a vógrehajtatónak áll jogában e végzés kihirdetésétől számított 8 nap alatt e járásbíróság előtt indítandó keresettel annak kimondását kérni, hogy a lefoglalt tárgyak végrehajtási zár alól való felmentésének helye nincsen. Ezen 8 napi határidő eltelte, illetőleg a megindított per jogerejü eldöntése előtt a békebírónak a zár alól való feloldást rendelő végzése nem hajtható végre. 59. §. Ha a végrehajtás folyama alatt a marasztalt fél ellen csőd üt ki, a további eljárás, az addig eszközlött lépések jogi következményének épségben maradása mellett, megszüntetendő, és a követelő fél erről azon utasítással értesítendő, hogy igényeit a csődbíróságnál érvényesítse. 60. §. Ha a marasztalt fél ingó vagyon átadására van itóletileg kötelezve : ezt a végrehajtó a végrehajtást szenvedőtől, vagy ha az ingó vagyon egy harmadiknál van, ki az átadást teljesíteni kész, ettől átveszi, és a végrehajtató félnek átadja. Az átvétel és átadás elismervény mellett történik. 61. §. Ha a marasztalt fél valamely munka teljesítésére köteleztetett és azt teljesíteni vonakodnék : arra megfelelő pénzbirsággal szorítandó. A békebiró által megállapított pénzbírság végrehajtás utján hajtatik be. - 62. §. Ha a 60. §. esetében a végrehajtás a megítélt tárgy nem létezése, vagy fel nem találása miatt eredményre nem vezetett: a végrehajtó, a mennyiben az ítéletben a marasztalás tárgyának pénzbeli értéke megállapittatott, ezen értékösszeg erejéig a végrehajtást a marasztalt fél ingóságainak, készpénzének és követelésének lefoglalása által nyomban eszközli. Ha pedig a pénzbeli egyenérték az ítéletben meg nem állapíttatott: a végrehajtó a valószínű érték erejéig eszközöl foglalást.