Képviselőházi irományok, 1875. XI. kötet • 410-499. sz.

Irományszámok - 1875-499. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottságnak jelentése, a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslatra

499, szám. 335 32. §. A biró legelőbb is a teleket a ténykörülmények, a bizonyítékok és kérelmük iránt kihall­gatni, s ennek megtörténte után az ügy felderítése végett hozzájuk kérdést intézni köteles a vég­bői, hogy a döntő körülmények tisztába hozassanak, s a valódi tényállás kipuhatoltassék. — Ugyan­ezen czélból a felek, a biró által közvetítve, vagy ennek engedelmével közvetlenül is intézhetnek egymáshoz kórdóseket. A biró azonban az ügyre nem tartozó kérdések intézését megtagadhatja, s átalában oda hatni köteles, hogy az ügyre nem tartozó hosszadalmasságok és mellékkörülmé­nyek mellőzésével a tárgyalás lehetőleg megszakítás nélkül fejeztessék be. A biró köteles figyelmeztetni a feleket azon következményekre, melyek az ügyállás felde­rítésének vagy bizonyítékaik megjelölésének elmulasztásából származnak. A jelen törvény által megállapított eljárás alá tartozó ügyekben s zavatosra való hivat­kozásnak helye nincsen. 33. §. A biró a járása területén lakó vagy tartózkodó, azonban a 28. §. engedelme mellett meg­hatalmazott által képviselt felet, a mennyiben szükségesnek látja, személyes megjelenésre idézheti. E meghagyásnak a felek, ha esak legyőzhetlen akadályok által vissza nem tartatnak, 50frtig ter­jedhető büntetés terhe alatt eleget tenni kötelesek. 34. §. Ha a tárgyalás közben kitűnik, hogy a megjelentek valamelyike önkópviseletre nincs jo­gosítva , vagy a felek valamelyike helyett olyan személy jelent meg, ki képviselői jogát nem iga­zolja : a biró a tárgyalást hivatalból halassza el, és a törvényszerű eljárás eszközlésére a szüksége­seket hagyja meg. Ez esetben mindazonáltal tartozik a biró a feleknek kijelenteni, hogy ismételt halasztásnak az ellenfél beleegyezése nélkül nem lesz többé helye. A tárgyalás elhalasztandó akkor is, ha valamelyik fél az ügy iránt érthetően nyilatkozni képes nem lévén, a biró meghagyására rögtön meghatalmazottat nem állit; vagy ha valamelyik fél illetlen magaviselete miatt a tárgyalási helyiségből kitiltatott. Ezen esetekben utasítandó az illető fél, hogy az ujabb tárgyalásra meghatalmazott által jelenjen meg, különben meg nem jelentnek fog tekintetni. Ha a tárgyalás elhalasztatik, a biró tartozik a feleket az ujabb tárgyalási határnapról, a mennyire lehetséges azonnal szóval értesíteni. 35. §. Ha a tárgyalás közben kiderül, hogy a kereset nem tartozik a jelen törvény szerint való eljárás alá: a biró a további eljárást az esetben is köteles megszüntetni, ha a fél az iránt kifogás­sal nem élt. Az eljárás megszűntetése végzés által mondandó ki, mely azonnal kihirdettetik, és ha valamelyik fél kívánja, neki irásba foglalva kézbesittetik. Ezen esetben felperes keresetét a rendes bíróságok előtt feltétlenül megindíthatja; ós a rendes bírói hatóságok az ügyet azon ok miatt, hogy az a jelen törvény szerinti eljárás alá tar­tozik, el nem utasíthatják.

Next

/
Thumbnails
Contents