Képviselőházi irományok, 1875. XI. kötet • 410-499. sz.
Irományszámok - 1875-411. Az igazságügyi bizottságnak jelentése, az igazságügyminister által beadott, a békebiróságokról szóló törvényjavaslathoz
20 411. szám. d) lehető rövidséggel és a felek előadásának mellőzésével, csupán a lényeges bizonyítékokra általában való utalás mellett a kiderített tényállást; e) a tárgyalás közben hozott s az órdekletteknek kihirdetett vagy kézbesített végzéseket; f) az ítéletet és annak rövid indokolását. Községi bíróság elé tartozó ügyekben a jegyzőkönyvet az illető községi vagy körjegyző vezeti. A jegyzőkönyv a felek előtt felolvastatik a 24. §. intézkedésének megfelelő bírói aláírással és pecséttel láttatik el. A felek is kötelesek a jegyzőkönyvet aláírni, illetőleg kézjegygyei ellátni. Ha a felek valamelyike ezt megtagadja, ezen körülmény a jegyzőkönyvben megjegyzendő. 46. §. Az ítélet s a tárgyalás folytán hozott végzések a feleknek rendszerint kihirdetendők. Végzés a feleknek csak a jelen törvény által rendelt esetekben, a jegyzőkönyvnek a bevezetést (45. §. a), b), c) pont) ugy az ítélet és indokait tartalmazó kiadványa pedig csak azon esetben kézbesittetik, ha az ítélet a tárgyalás napján ki nem hirdettetik. Helyben lakó felek ez esetben is az itólet kihirdetésére megidézhetők. A felek szóbeli vagy írásbeli kérelmére azonban az ítéletet s indokait tartalmazó jegyzőkönyvi kiadvány akkor is írásban kiadandó, ha az Ítélet kihirdettetett. 47. §. A megítélt eskü letételére hivatalból tűzetik határnap, illetőleg e végből az illetékes hason hatáskörű biró hivatalból kerestetik meg. A tárgyalásnál személyesen jelenlevő féltől az eskü, ha az ellenfél az 51. §. értelmében annak elhalasztását nem kívánja, az ítélet kihirdetése után azonnal kivehető. 48. §. A békebiróságok által tárgyalt és eldöntött ügyekben csak a jelen törvény 49., 50., 51., 52., 68 és 69. §§-aiban szabályozott jogorvoslatnak van helye. 49. §. • Igazolásnak helye van, ha a tárgyalási határnapra valamelyik fél, vagy az eskü letéti határnapra azon fél, kinek részére az eskü megítéltetett, önhibáján kivül meg nem jelenhetett. Az igazolási kérelem az elmulasztott határnaptól számított 8 nap alatt szóval terjesztendő elő, vagy Írásban adandó be, és a további eljárásra halasztó hatálylyal bir. Az igazolási kérelem felett a biró a felek meghallgatása után végzés által határoz, s ha az igazolásnak helyt ad, a hozott ítélet hatályon kivül tétele mellett, az érdem béli eljárást nyomban folytatja, illetőleg a megítélt eskü kivétele iránt intézkedik.