Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.
Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának
372. szám. 17 Ezen végrehajtás a képviselőházban éie*nk vitákat idézett elő. Broukere H. ur megújította a halálbüntetés eltörlése iránt már 1832-ben tett indítványát. Devaux ur és több más tag arra szorítkoztak, hogy követelték, miszerint a kísérlet, mely oly szerencsésen kezdődött az előbbi ministerium alatt, az uj ministerium által folytattassék, ezen kívánalmukat arra alapítván, hogy egy öt évi időszak alatt a súlyos büntettek száma tetemesen alább szállt. Ugyanazon esemény alkalmat szolgáltatott két emlékiratra, melyek egyikét Ducpetiaux ur, a másikát pedig Visschers ur tett közzé. Ezen két emlékirat hű kifejezése azon véleményeknek, melyek a képviselőházban nyilvánultak és melyek buzgó szószólókra találtak, ez egyik Brouckere H. a másik pedig Devaux úrban. Valóban ezen két tudós értekezés szerzői ugyanazon érvekkel két egymással ellentétes rendszert támogattak. Mindegyikük statistikai táblákkal mutatja ki, hogy a franczia és németalföldi hasonló időszakhoz képest, a belga időszak, mely alatt semmiféle kivégzés nem fordult elő, a főbenjáró büntettek számának jelentékeny csökkenését tünteti fel. Ebből Ducpetiaux ur azt következtette, hogy el kell törölni a halálbüntetést, mig Visschers ur egész más következtetésre jut. Szerinte a társadalomnak nem szabad magát lefegyverezni, de azért elébb nem ránthat kardot a kül- vagy belellensóg ellen, míg azt a szükség nem követeli. Nem volna eszélyes a halálbüntetést eltörölni; de a kormány ne hajtsa azt végre elébb, mint a mig a súlyos büntettek száma annyira fel nem szaporodik, hogy az által a rend komolyan veszélyeztetve van. Akkor a halálbüntetés olyan, mint a háború, a jogosult védelem eszköze, mely ugy megilleti a társadalmat, mint az egyént. Haus ur a büntetőtörvény javaslat revisiója feletti észrevételeiben [azon kérdést veti fel: vájjon szükséges-e még a halálbüntetés Belgiumban? íme a felelet, a mit ezen kérdésre adott: „Távol van tőlünk, hogy a halálbüntetést mindenkorra kivánnók fenntartani. E részben óhajainkat azon nemeskeblü férfiakéival egyesitjük, a kik reménylik, hogy valamikor ezen büntetés el fog tűnni codexeinkből. De a jelen viszonyok között, mindaddig, mig azt nem lehet helyettesíteni más büntetési mód által, melyet a humanitás helyesel és mely erkölcseinknek megfelel; egy oly büntetési mód által, mely enyhébb, de azért ép oly hatályos: azt hiszszük, hogy a halálbüntetés fenntartása szomorú kényszerűség még Belgiumban is ós hogy annak teljes ós közvetlen eltörlése súlyosan veszélyeztetné a társadalmi rendet. Eeményljük, hogy nemsokára megjön az idő, midőn e büntetési-nem kitöröltethetik büntető törvényeinkből a nélkül, hogy ez által a társadalmi rend veszélyeztetnék ; de azt is hisszük, hogy a halálbüntetés csak fokonként szüntethetik meg s azon kell kezdeni, hogy alkalmaztatása, a személyek elleni legsúlyosabb büntettek esetére szorittassék. (s &ÉPVH. IROMÁNY. 1875-78. IX.
