Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

14 372. szám. sorsa, nem tudjuk. Az utóbbi bizottság, javaslatában teljesen megszüntette a halálbüntetést és egy tajga sem szólalt fel ezen megszüntetés ellen. A képviselőházban azonban néhány szónok által élénken megtámadtatott, de többek által annál élénkebben támogattatott az eltörlés. És nevezetes dolog, • a ház nagy többsége a halálbüntetés eltörlése mellett szavazott, alig egy negyed része a képviselőknek védte annak fenntartását. A tárgyalások, melyek ez alkalommal folytak, fölötte tanulságosak és nem kevésbé érdekesek, mint azon viták, melyek ugyané kérdés fölött más országok törvényhozó kamaráiban folytak, még Angliát és Amerikát sem véve ki. Ezen tárgyalások magas fogalmat adnak azon tagok képességéről és nagyszerű ismereteiről, a kik azokban részt vettek. Sajnáljuk, hogy nem nyújthatjuk kivonatát ezen hosszú vitáknak, melyeknek olvasása — megvalljuk — reánk nagy benyomást gyakorolt. Csak két ténynek jelzésére szorítkozunk. Az első az, hogy valamennyi egyházrendi képviselő a halálbüntetés eltörlése mellett szavazott. Ugyanezen tünemény adta elő magát a würtembergi kamarákban. A magyar olerus kijelenté, hogy ő papi működésénél fogva ellene a halálbüntetésnek. „Mint ember, mint keresztény, mint a vallás szolgája — monda a clerus egyik tagja — megemlékezvén a megváltó ezen szavairól: Nolo mortem peccatoris, sed ut convevtatur et vivát, kívánom, hogy a bűnös ne szenvedje a halálbüntetést, hanem hogy javuljon meg és váljék hasznos tagjává az emberiségnek. Önök a javitó rendszert akarják elfogadni — úgymond egy másik egyházi férfiú — de akkor ne feledjék, hogy ezen rendszer elvei megállapittattak ós gyakoroltattak az egyház által, a mely iszonyodik a vértől „és legyenek következetesek önmagukkal, kitörülvén törvényeikből a halálbüntetést." A másik tény a következő. Szemere képviselő egy nevezetes beszédében hivatkozott Belgium példájára, annak bebizonyításául, hogy a halálbüntetés eltörölhető a közbiztonság veszélyeztetése nélkül, mert a tapasztalás megmutatta, hogy 1829-től 1834-ig, mely időszak alatt a halálbüntetés tényleg meg volt szüntetve, a súlyos büntettek száma jelentékeny mérvben alább szállt. Olaszország. A halálbüntetés fenntartatott a következő uj büntető codexekben, úgymint a nápolyiban (1819), a parmaiban (1820), a pápai tartományokéban (1832) és a sardiniáiban (1839); de ezen büntetésnek alkalmazása azokban kisebb számú bűntettekre van szorítva mint az 1810-ki franczia codexben. A három elsőben foglaltatik egy intézkedés, mely megérdemli, hogy valamennyi törvényhozásba felvétessék és ez az, hogy nem szabad halálra ítélni oly egyént, a ki a 18-ik évet még be nem töltötte. Sőt a római tartományok büntető codexe a lefolyt 20-ik évet követeli, hogy a halálbüntetés alkalmaztathassák a bűnösre, a ki különben életfogytiglani fogságra Ítéltetik. Ezen intézkedés nem foglaltatik a sardiniai codexben, hanem a halálbüntetés kimondása a magán személyek ellen elkövetett némely bűntettekre nézve a biró belátására van bizva, más esetekben pedig felhatalmaztatik a biró, hogy a halálbüntetést a közvetlenül következő alsóbb fokú büntetéssel helyettesítse, ha enyhítő körülmények forognak fenn. Európának és Észak-Amerikának Összes eodexei között a sardiniai a legszigorúbb. A mi a halálbüntetést illeti, ezzel abban gyérebben találkozhatni, mint az 1810-ki franczia codexben, de mégis fel van véve ezen uj codexbe, mely azt huszonnégy czikkben mondja ki. A politikai büntettek tekintetében a császári codex szolgált mintául a turini törvényhozónak. Egyszerű szövetkezés a kormány ellen halálbüntetést von maga után. A gyujto-. gatás, a fegyveres kézzel való tolvajlás, ha a tolvaj megsebesített vagy csak bántalmazott is valakit, egy apáczán elkövetett erőszak stb. halállal büntettetik. Bárha a forradalom, mely ezen országban ledöntötte az absolutismust daczára a fennálló halálbüntetésnek, ezen elavult törvényhozás reformját eredményezné. s