Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.
Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának
372. szám. 155 javaslat ezen társadalmi felfogás álláspontjára helyezkedik, s a megjelölt esetben — a párviadalra megállapitott kivételes büntetési szabványoktól eltérve: a rendes büntetések alkalmazását rendeli. A párviadalról szóló dispositiók sajátszerűségéhez tartozik: hogy az előkészületi cselekmények is büntettetnek; hogy a felbujtó fogalma két irányban tágittatik; először ugyanis az által: hogy a „bttzditás" helyeztetik a „rábírás" helyébe, másodszor pedig: a párbaj el nem fogadásának esetére — „a megvetéssel való fenyegetés u mint a felbujtás külön nemének felvétele által. A felek közti kiegyezés megakadályozása: nem tekinthető ugyan, még a fentebbi tágabb értelemben sem felbujtásnak: mindazonáltal ennek büntethetősége is egyik sajátságát képezi a párviadal körüli cselekmények büntető voltának. Kivételes, s csakis a párviadalnál igazolható — a' büntetés elengedése azon részeseket illetőleg, a kik a bűntett elkövetésére tettleg közreműködtek, de e mellett annak véghezvitelét siker nélkül megakadályozni iparkodtak. Ezen kivételes intézkedést tartalmazza a 289. §. a segédeket illetőleg: mig a tanuk és az orvosok büntetlensége részint a párviadalnak, mint szabályokhoz kötött cselekménynek természetében, részint a nagyobb hátrány és veszély elhárításának tekinteteiben találja indokát. A kiemelt főbb tételek után azt hiszszük, hogy a jelen törvényjavaslat XIX. fejezetének vezéreszmóje gyanánt állithatjuk fel: a párviadalok lehető megakadályozására irányzott törekvést. E törekvés világosan felismerhető: a párviadal létrejöttére való közreműködés minden nemének büntetendő cselekménynyé minősitósében; valamint másrészről: a részességben bűnösök büntetésének — a párviadal megakadályozására irányuló, habár sikertelen törekvésük feltétele alatti eltörlésében. Az előbbi intézkedések — a párbajt -— a közreműködésre rendelt büntetések által czólozzák megakadályozni; az utóbbiak pedig — az előbbieknek sikeretlensóge esetében, arra irányozvák: hogy a közreműködők — a büntetlenségre való kihatással, különösen ösztönöztessenek a kiegyezést előmozdítani. Vezéreszméje tehát a törvényjavaslat e fejezetének: enyhíteni a bajt, melynek megszűnését csakis a barbár szokásokkal végleg szakító polgárosodás magasabb fejlettségétől lehet reménylenünk. A fentebbiekben a törvényjavaslatnak valamennyi szakaszát illetőleg, a főbb szempontok kiemelve és indokolva lévén: az egyes szavak, vagy kitételek indokolása feleslegesnek mutatkozik. XX. FEJEZET. A testi sértés. A német birodalmi büntetőtörvónykönyv valamennyi fejezetei közt köztudomás szerint a testi sértésről szóló XVII. fejezet van kitéve a legtöbb támadásnak, s a revisiót követelőknek hangja, épen e fejezetre vonatkozólag a legerősebb — de nem egyszersmind a legharmonicusabb is. Eészt vesznek a fennálló törvény elleni ostromban az orvosok, és a jogászok egyaránt, és az utóbbiak közt — a tanárok ép ugy mint a birák, és az államügyészek; tehát a theoria, valamint a praxis fórfiai egyesülnek a létezőnek megváltoztatására irányzott élénk törekvésben. A vita — tudvalevőleg nem alárendelt kérdésekre vonatkozik: hanem a leglényegesebb intézkedések körül forog; de a mint ily nagy kiterjedésű támadásoknál gyakran észlelhető: a támadók közötti nézetegysóg, a létezőnek megváltoztatásánál nem terjedt tovább. Azon kérdésben: mi helyeztessék a fennálló: törvény helyébe — nagyobb és élesebb az ellentét a revisiót követelőknek alapfelfogása és javaslatai közt, mint ez utóbbiak, és a fennálló törvény közt. A legélesebb ós a legnagyobb arányokat öltött, s egyszersmind a legmesszebbre ható vita tárgyát képezi a testi sértéseknek felosztása. A legmesszebbre ható ezen vita azért, mert a XVII. fejezet egész rendszerét támadja meg, ugy, hogy a javaslatba hozott uj rendszer bármelyi20*
