Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

372. szám. 145 ságtalanul idéztetett elő. Ezen eset — mindig qualificált emberölést képez; mert a természetnek szózata — bármily erős lett legyen az ingerültség — a szülőkkel s a házastárssal szemközt nem némul el annyira — hogy ne költse fel a lelkiismeretnek figyelmeztető szózatát. Lett legyen az indulat még oly bősz, az elme — a szenvedély által még annyira elhomályosodott -ka tettesben az emberi érzés végkép el nem tompult — lehetetlen: hogy a gyilkoló eszköz felemelése, a fegyver elsütése, illetőleg a végzetes tett közt ne lövelje viharzó lelkébe, habár egy pillanatra, s habár halványan engesztelő sugarát a természet. Ha a tettes vadságában visszautasította e hatalmas szózatot: teljes joggal éri őt súlyosabb beszámítás. A 269. §-ban nem tétetik különbség a természetes és a törvényes szülők közt: mig a 268§-ban a minősítés föltételéül a felmenő ágbeli rokonnak „törvényes" minősége állíttatik fel. A törvényes házasságból született gyermekekre nézve, a két szöveg nem tesz különbséget; valamint a házasságon kivül született gyermeknek anyjára, s .illetőleg ennek szüleire nézve sem. A természetes anya, egyszersmind törvényes anya is. Ellenben a 268. §. azt mondja: hogy atyagyilkosságot nem ismer el: ha valaki oly személyt öl meg, a ki magát annak atyjává tekintette, a ki őt megölte: de ez sem házasság, sem utóházasság, sem torvényesités szerint nem volt az ö gyermeke. A korlátozás oka a 268. §-ban megállapított büntetés rendkívüli nagyságában rejlik, mely nem indokolt az esetben, melyben mint a természetes gyermekeknél sokszor előfordul: ezeknek lelkületében a hála és kötelesség helyett, igen gyakran -*• jogos indulatosság uralkodik nemzőjük ellen. Teljesen hatálytalannak mindazonáltal nem tartjuk e köteléket, s azért a 269. §-ban, melynek büntetési tétele sokkal enyhébb — a qualifíeatiót nem véltük a „törvényes

fí szó által megszoritandónak. A 270. §-hoz. A ki valakinek határozott és komoly kívánsága által biratott arra, hogy öt megölje: 3 évig terjedhető börtönnel büntetendő. Senkinek sincs joga saját életét kioltani; nincs tehát joga: életével saját tetszése szerint rendelkezni. A személyiség elidegenithetlen jog; az akarat tehát, mely ennek megszüntetését czélozza: jogi szempontból semmis — nem létező. Alkalmazzuk e tétel logicai folyományait azon esetre, melyről a 270. §. szól: és a szigora, merev következtetés fonalán azon eredményre kell jutnunk, hogy a katona — a ki az ellenség által súlyosan megsebesített, s a földön heverő bajtársát, ennek könyörgésére megmenti azon kínoktól, hogy az előnyomulásban levő ellenséges csapatok lovai által elgázoltassék: szándékos emberölést követ el. Gyilkosságban kellend bűnösnek mondanunk az orvost, a ki egy gyógyíthatatlan s a legirtózatosabb fájdalmakat okozó betegségben kínlódó fölött — ennek jajgatásai és esdeklése folytán megkönyörülve: kínjait a haláltadó szer által megszünteti. A reménytelen szerelmesekre vonatkozólag, nem ritkán fordul elő a 270. §-ban meghatározott eset. Ha e szakasz mellőztetnék, ez esetben az együttes meghalást elhatározók közül az, a ki a másiknak életét kioltotta, s ez isszonyu lélekharczban a biztosságot elvesztvén, magát kivégeznie nem sikerült, midőn súlyos sebéből kigyógyult — minthogy kedvesót előre megfontolt szándékkal ölte meg: mint gyilkos lesz elítélendő. Erre a gyakorlat is mutat fel eseteket, Francziaországban és Poroszországban; a felgyógyult tettes halálra ítéltetett; de mindkét országban, a közérzület felháborodott a törvény emberietlen logikáján, s a fejdelmi kegyelemnek kellett corrigálni a törvény hibáját. Ezen embertelen igazság ellen van intézve a törvényjavaslat 270. §-a, melynek értelme az: hogy a cselekmény nem büntetlen — de bünösségi foka határtalanul csekélyebb, hogysem az akár a 266., akár a 267. §§. alá lenne foglalható. Es ha csupán a jogi szempontokat vesszük irányul: ezeknél fogva sem tartozik az eset a most emiitett szakaszok alá. Igen is — jog támadtatik meg a 270. §. esetében is: de csak is az KÉPV. H. IBOMÁNY. 1875-78. IX. 19