Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

372. szám. 131 esetekre lehessen kimondani a halált,, melyek gonoszságban és irtózaiban, ugyanazon bűntett minden más eseteit fölülmúlják. E két irányeszmét, e két — előre kitűzött kiindulási pontot nem tévesztheti szem elől az, a kinek a XlX-ik század második felében azon feladat jut osztályrósszeül, hogy az emberi élet elleni bűntettekre, s ezek büntetésére vonatkozó munkálatot — törvényhozási czélból készítsen elő ; vagy hogy az ezt tárgyazó munkálat körüli nézetét, mint tagja a törvényhozásnak, kifejezze. E két vezéreszmének az egész rendszer fölött uralkodó volta, az ujabb időkben kivétel nélkül, mindenütt elismerve lett: mindazonáltal átható, következetes, és helyes keresztülvitele sok — még ma is leküzdetlen akadályokba ütközik. Ez akadályok közt mindenesetre a legnehezebb az, mely a halálbüntetésnek mint absolut büntetési nemnek és büntetési tételnek felfogásából ered. E felfogás — a törvény által ezen büntetés alá helyezett bűntett létezése esetében, a tettest — egy hajthatatlan törvény, s egy objectiv tény villáma alá helyezi, mereven ós föltótlenül kizárva a cselekmény individuális viszonyainak és körülményeinek számbavehetését, s ez utóbbiaknak behatását a büntetés meghatározására. Egy másik, s nem csekély — habár nem elvi nehézség: a szándékos emberölés különböző fajainak, a tettes lelki állapota szerinti megkülönböztetésében rejlik, a mit még növelnek azon sokféle aggodalmak, kételyek ós ellenvetések, melyek az elvileg elfogadott megkülönböztető eszmének, ezen vagy azon - szóval, ezen vagy azon körülírással, ezen vagy azon — positiv vagy negatív formában való megjelölése tekintetében felmerültek. A fennemlitett két irányeszme souverain követelményeit, mint cathegoricus imperativust — de ezzel együtt, a megoldásnak minden nehézségét is, maguk előtt találták a törvényjavaslat előkészítői, s ámbár az ujabbkor literaturája, valamint a legújabb büntetőtörvónykö'nyvek s tervezetek igen becses útmutatásul szolgáltak: mindazonáltal talán éppen a literatura bősége, s a törvényhozási munkálatok forrásainak, s az azok fölötti birálatoknak rendkívüli arányai, és változatos árnyalatai fokozták a félénkségét, s tornyositák a különben is nagymérvű nehézségeket. Egy tekintetben mindazonáltal könnyebb és kedvezőbb volt a mi helyzetünk, mint a legtöbb állam büntetőtörvénykönyveinek előkószitőjeió. A magyar nemzet minden rétegében ugyan is — már régen gyökeret vert népies és népszerű jogi meggyőződós, támogatva a multak traditioi, és az 1843-ik évi törvényjavaslatunk büntetési rendszerének egyik bizonyos tekintetben — tulvitt vezéreszméje által, bátorságot adtak a jelen javaslat előkészitőinek azon — habár a legtekintélyesebb részről, a legerősebb érvekkel támogatott felfogás mellőzésére: hogy lehessen bármely büntetésinem annyira absolut, hogy attól, bármily nyomatékos enyhit'ó körülmények fennforgása esetén se lehessen eltérni. Ismerve nemzetünk ezen megingathatlanná vált erős meggyőződését: a törvényjavaslat előkészítői bátorságot vettek maguknak, szakítani a sok helyütt megtámadhatlan dogmaként fennálló tantétellel, s már a 89. és a -90. §§-ba beírták azon nagyfontosságú elvet: hogy átváltoztathatlan büntetési-nemet, a magyar törvényjavaslat egyáltalán, — s a' halálbüntetést illetőleg sem ismer! Ez által lényegesen könnyebb lett feladatunk a XVIII. fejezet legnehezebb intézkedéseinek megállapításánál; s ezzel alább szállt egyszersmind azon veszély nagysága is,, mely a szándékos emberölés legsúlyosabb, és közvetlenül az után következő fokozata közti határvonalnak nem a legtüzetesebb, talán nem minden kételyt eloszlató meghatározásából egyébként származhatnék. A magyar nemzet jogérzetónek repugnantiája az absolut büntetések ellen: egy másik tekintetben is kiváló előnyös hatást gyakorolt törvényjavaslatunknak — épen e legveszélyesebb, ós legtöbb felelősséggel járó intézkedéseire. A szakférfiak, valamint a publicisták ismerik azon legújabb kísérletet, mely a gyilkosság és az emberölés közti elválasztó vonalt illetőleg, az eddig alapul elfogadott psychohgiai mozzanat helyett, az elhatározó súlypontot az erkölcsiségi mozzanatra iparkodik helyezni. Nagy — ós rendkívüli horderejű kórdós, ez, melynek jogosultságát elvitatni 17*