Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

372. szám. 127 vájjon oly fontosnak tartja-e a pletykát vagy rágalmat, hogy sértett becsülete helyreállítása végett a büntető eljárással összekötött kellemetlenségeket magára vállalja? A törvény alkalmat ad a sértettnek, hogy elégtételt szerezzen: de nem kényszeríti reá a hatósági közbejárást, a törvénykezési utat, s az elégtételt. Ez képezi alapgondolatát a 257—261. §§-nak. A 258—260. §§. eseteiben a sértett félnek nem indítványa: hanem felhatalmazása kívántatik; a 261. §. esetében pedig — ez iránti kívánságának kifejezése. A hivatalból való indítványozás a 258—261. §§. eseteire vonatkozólag azt jelenti: hogy a vád az állam hivatalos orgánuma által inditványoztatik, s a képviselet ezt illetendi: de nem jelenti azt: hogy a kir. ügyész az illetők akarata ellen is vádat emelhet. A 260. §-ra vonatkozólag még kiemeltetik: hogy a törvényjavaslat — a birák és a kir. ügyészek netaláni túlságos susceptibilitásának a közszolgálatra, és magára a birói kar tekintélyére is hátrányos következményeit czélozza megakadályozni. Eendkivül komoly okok nélkül nem tanácsos, hogy a bíróság, mint perbenálló fél, tusában álljon egy ellenfelei, ennek megbüntetését elégtételül kérve. A bíróságnak sokkal magasabban kell állania, hogysem az apró szenvedélyek, s a megtorlási inger által hányattathassák. A megbecsülhetetlen áldás — melyet egy kitűnő, buzgó és lelkiismeretes birói karban feltalál a társadalom: a birák iránti tisztelet és hála érzetét ébreszti fel, s ez — a legtöbb esetben felmenti őket azon kényszertől, hogy akár integritásukat akár képességüket, akár pedig buzgalmukat — a rágalmazó elleni büntetést kimondó itólet által kellessék megállapittatniok. A mivelt társadalom megvetéssel bünteti a jó bíróság vakmerő rágalmazóit, s ezen ítélet sokkal szigorúbb, mint a melyet a törvény kimér. Eendkivül fontos esetekben szükséges lehet a kivétel: de a czélszerüség azt parancsolja, hogy e kivételes eset iráni — a legfelsőbb felügyeletet gyakorló, s a bíróságok iránti közbecsülésre legféltékenyebb hatóság határozzon. A 262. §-hoz. Holtak ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés is a jelen fejezet szabályai szerint büntetendő. A bűnvádi eljárás megindítása azonban csak a megholtnak gyermekei, szülei vagy házastársa, vagy Örökösei által indítványozható. Ezen szabály alkalmazandó azon esetben is: ha a rágalmazott vagy megsértett, a rágalmazás vagy becsületsértés elkövetésekor még életben volt, de a bűnvádi eljárás megindítását nem indítványozta; úgyszintén, ha az, indítványa következtében megindított bűnvádi eljárás befejezte előtt halt meg. A jelen szakasz kivételt képez a 247. §-tól, a mennyiben megengedi, hogy a rágalom és a becsületsértés passiv alanyai ne csupán személyek, hanem azok is lehessenek, a kiknek személyisége a halál által már megszűnt. A támadás ily esetben valódilag nem is a személy, hanem a holtnak emléke ellen van intézve: igazságos és indokolt azonban, hogy ez is oltalmaztathassék az alaptalan rágalmazás ós bemocskolás ellen De, a mint ez vitátlanul áll: ugy igaz más részről az is, hogy a holt: a történeté, mely joggal bir arra, hogy a kegyelet és érzékenység nélkül is — de igazságosan Ítéljen bevégzett élete fölött. Két szempontot kell tehát kiegyeztetni itt is, hogy a törvény — a kérdésbe jövő jogos érdekek mindegyikének megfelelhessen. E czélból adatott a rágalom ós becsületsértés elleni inditványozási jog a legközelebbi rokonoknak és az örökösöknek; de e czélból korlátoztatott is egyszersmind e jog — a 262. §-ban megjelelt személyek életének tartamára, s nem terjesztetett ki ezek utódaira. A mig tehát ezek élnek, alkalmuk és joguk van a bíróság előtt megvédeni a holtnak emlékét; ezután — a netalán téves történetírás rectificatiója, a helyes történetírásnak és az adatok gondos gyűjtésének válik feladatává. Erre a későbbi utódok kézséggel fogják szolgáltatni a kezeik között létező adatokat: de a bíróság nem helyezi többé magát a történet és annak tárgya közé.