Képviselőházi irományok, 1875. VIII. kötet • 287-371. sz.
Irományszámok - 1875-300. A közoktatásügyi bizottság jelentése, „a népiskolai hatóságokról” szóló törvényjavaslaton a főrendiház által tett módositások tárgyában
40 300. szám. Továbbá e kifejezéssel: „a körülményekhez képest meghatározandó számmal" sem az nincs megmondva, hogy mely körülmények alapján határozandó meg a számuk, sem az nincs biztosítva, hogy méltányos tekintet lesz mindegyik felekezetre. Ezen okokból a főrendiház módosítását az általa javaslott szerkezet helyett a következő szövegben ajánlja a bizottság elfogadásra: „megbízottakon kivül a törvényhatóság területén lévő vallásfelekezetek egy-egy választottja és a törvényhatóság területén lévő ugy állami s községi tanítók, valamint mindegyik vallásfelekezet tanítói közül a törvényhatósági közgyűlés által választott egy-egy tanitó." A 9. §. első bekezdés 1. sorában ezen szó ,,felekezetiek' után ajánlott ezen betoldást: „az illető főtanhatóságaik felügyelete és vezetése mellett" — a bizottság nem ajánlja elfogadni, mivel felesleges és csak zavarná a törvény értelmét. A polgári községekre nézve sincs kimondva ezen §-ban, hogy felsőbb hatóságaik felügyelete és vezetése mellett vannak alattuk a községi iskolák, mégis az egész törvényből lehetetlen másként érteni. A felekezeti iskolaszékekre nézve pedig e tekintetben még közelebbről is intézkedik a 13. §. 2. pontja. A 9. §. 3-ik bekezdésében kívánt módosítást a bizottság a főrendiház jegyzőkönyvében felhozott indokokból elfogadásra ajánlja a következő szerkezetből kitűnő némi irályi módosítással: „ott-az iskolaszék tagjait az illetékes felekezeti főhatóság által megállapítandó szabályzat szerint mindazok választják, a kik, mint a hitközség tagjai, vagy azon kivül is, az iskola fentartásához állandóan járulnak. Ezen választási jogot nem gyakorolhatják azok, kik a községi törvény (1871: XVIII.) 39. §. a), b), c) és d) pontjai által a községi választásokból ki vannak zárva. A felekezeti iskolaszéknek az illetékes lelkész minden esetre tagja. A 13. §.2. pontjába, a „felekezeti iskolaszók" után tett ezen betoldást: „szervezetét és" a bizottság elfogadásra ajánlja, hasonlóul az ezen §. 2. pontja második sorában „hatósága" helyett „főhatósága" szót, mint a feljebb már elfogadásra ajánlott módosítás következményét. A bizottság végül tisztelettel javasolja, hogy a törvényjavaslat 5. §-a 5. pontjának 2-ik bekezdésében és 6-ik pontjában az idézett törvények czimei mellett azok számai is írassanak ki. Budapest, 1876. május 15. Várady Gábor s. k Molnár Aladár s. k. a bizottság elnöke. a bizottság előadója. v