Képviselőházi irományok, 1875. VIII. kötet • 287-371. sz.

Irományszámok - 1875-288. Törvényjavaslat a nagyszebeni királyi Teréz-árvaházat, a károly-fehérvári káptalant, valamint a nagyszebeni és brassói Szt.-Ferencz-rendü zárdákat illető királyi alapitványi járulékok fejében kért póthitel tárgyában

20 288. szám. köztudomású és a pénzügyministerium rendelkezésére álló okmányok alapján minden kétségen fölül álló volt. Ezen tárgyalások, melyek ugy a Terézárvaház, mint a fehérvári káptalan és a nagyszebeni és brassói ferenezrendü zárdák járulékainak tőkéire egy iránt kiterjedtek, a Terézárvaházat, a nevezett káptalant és zárdákat illető királyi alapítványok jogosságának elismerésére s ennek kapcsában azon eredményre vezettek, hogy a pénzügyministerium 1875. évi nov. 23-án 43.092. szám alatt kelt, fentebb érintett átiratában az árvaházat a dézsmakárpótlás és a házassági felmentvények czimén, valamint a nevezett brassói zárdákat szintén a dézsmakárpótlás czimén illető járulékoknak az államköltségvetésbe leendő felvételébe beleegyezett, majd f. évi január 31-én 60,644. szám alatt kelt átiratában elismerte, hogy a károlyfehérvári káptalannak járulékai kezdettől fogva a kincstár által szolgáltattak ki, s azok jelenleg is a kincstárt terhelik s mivel „ezen járulékok nem hárittathattak jogosan az erdélyi vallásalapra", nem lehet ellenvetése, „hogy csakis mint a korona részéről annak idejében kegyes czélokra tett alapítványok s mint állandó, változatlan és alapítványi természettel biró államkincstári terhek" az államköltségvetésbe felvétetvén, mint állandó évi járulókok, a fentebb részletezett 5985 forintnyi összegben 1876-ik évtől kezdve ismét folyóvá tétessenek és ugyanazon járulék után az 1868—1875-ki 8 évi időszakra a ministeri számvevőség kimutatása szerint hátralékban maradt 47,880 forintnyi összeg megtéríttessék. A föntebb előadott tény vázlat eléggé kitünteti, hogy a károlyfehérvári káptalan 5985 frtnyi javadalma az állam által kegyelemből adott segélynek — melyet az tetszése szerint megadhat vagy vis'zavonhat — semmi esetben sem tekintethetik. Az államkincstárnak kétségtelen terhét és adósságát képezi az, mely egyrészt legfőbb kegyúri joggal tett királyi alapítványban, másrészt az állam, mint egyszerű adósfél által felvett s eddig vissza nem fizetett kölcsönben gyökerezik, s melyet az államkincstár kiszolgáltatni jogilag is kötelezve van. A III. Károly által visszaállított káptalannak, mint a kérdéses alapítványra igényt tartó jogi személynek jogosultsága, kérdés alá sem jöhet, mert minden kétségen felül áll Magyarország apostoli királyainak a H.tk. I-ső E. 11. czimében jelzett azon legfőbb kegyúri joga, melynélfogva érsekségeket, püspökségeket, káptalanokat alapithatnak, visszaállíthatnak és javadalmazhatnak; mely jogukat a magyar királyok sz. István első ap. kir. idejétől kezdve jelen korunkig tettleg gyakorolták is. Ezen legfőbb kegyúri jogánál fogva állította vissza III. Károly is az erdélyi püspökséget és káptalant, melynek javadalmát azonban valaha birt, de a XVI. században államczélokra lefoglalt jószágaihoz s az akkor létezett magyarországi egyéb püspökségek és káptalanok javadalmához képest szerény mérvben állapította meg. A gyulafehérvári káptalan visszaállításának jogosultságát nem is lehetett kétség tárgyává tenni, sőt a Nagyszebenben 1744-ben tartott országgyűlés a 7-ik törvényczikkben kijelenti: non disputatur aetate nostra neque disputabitur successivis, quibusvis posteritatum quoque nostrarum temporibus Episcopatus romano-catholici et Capituli caitonicorumque restitutio, juxta resolutiones hactenus emanatas, cum illi assensu statuum et ordinum sünt introducti et acceptati. A mi a kincstárnak a káptalant illető 5985 frtnyi alapítványi javadalom kiszolgáltatására vonatkozólag fennálló kötelezettségét illeti, ez kitetszik a Terézárvaház alapítványi járulékai jogosultságának feltüntetése végett fentebb elősorolt indokokból, melyek a gyulafehérvári káptalan jogát is megállapítják s kétségtelenné teszik. Csakis azt látom szükségesnek hangsúlyozni, hogy a gyulafehérvári káptalan javadalmazását magánjogilag törvény utján is megállapítható oly járulékok képezik, melyek, a mennyiben a dézsmán alapultak, a dózsmakárpótlásból az érvényben álló szabályok szerint annak idején kiadandók lettek volna; jelesen kiutalandók lettek volna a kárpótlás elvei szerint a dézsmára, mint Károly király által „részletes jelzálogul* kijelelt biztosítékra fektetett Mártonffy- tőkék, melyekkel mint kamatozó kölcsönökkel a kincstár tartozik.