Képviselőházi irományok, 1875. VIII. kötet • 287-371. sz.

Irományszámok - 1875-359. Törvényjavaslat, a Brassó-Tömös határszéli vasut kiépitésére szükséges hitelről

358-359. szám. 257 Azok, kik ezt netalán megtagadnák, épen ugy, mint azok, kik időközben más, az állam­kincstár által fizetett díjazásban részesülnének, az egy évi fizetéshez való jogosultságot, és pedig utóbbiak ujabb fizetésük folyóvá tételének napjától, elvesztik. 22. §. Addig, míg az újonnan alakult megyék bizottsága (13—14-ik §§-ok) meg nem alakul és a tisztviselők iránt az intézkedés a 19-ik §. értelmében meg nem történt, az eddigi megyék, szé­kek, vidékek és kerületek jelenlegi bizottsága és tiszti kara működését folytatni tartozik. 23. §. A törvényhatóságok területének fentebb megállapított beosztása által, az azokra, illetőleg azok egyes részeire nézve hatályban levő, igazságszolgáltatásra vonatkozó, törvények, rendeletek és szabályok további fennállása nem érintetik, és az iránt, hogy az igazságszolgáltatás rájuk vonat­kozólag ezen elv épségben tartásával miként eszközöltessék, az igazságügyminister rendeleti utón intézkedik. 24. §. A levéltárak és egyéb iratok szétosztása és átadása iránt a belügyminister rendeleti utón intézkedik. 25. §. Jelen törvény kihirdetése után azonnal életbelép, de végrehajtása módozatainak, s az erre szükséges időnek meghatározásával, valamint áltáljában az ezen czélból szükséges utasítások kiadá­sával a belügyminister, a 23-ik §-t. illetőleg az igazságügyminister bizatik meg. 350* szám* Törvényjavaslat, a Brassó-Tömös határszéli vasút kiépítésére szükséges hitelről. (a képviselőház által elfogadott szerkezet.) 1. §. A ministerium felhatalmaztalak, hogy a Eumániával kötött s az 1874. évi XXVII. törvény­czikkben foglalt vasúti egyezmény 4. czikke szerint a tömösi szoroson át létesítendő 25,246 kilo­méter h'osszu összekötő-vasútvonal magyarországi részét kiépíthesse ; ennek kiépítésére és üzletképes állapotba állítására az időközi kamatokon kívül 4.188,550 frt engedélyeztetik. 2- §• Ezen építési költség fejében a folyó 1876. évre a ministeriumnak egy millió frtnyi (1.000,000 frt) hitel nyittatik, mely összeg az állam ingó-vagyona megfelelő részének értékesítése utján fedezendő. 3. §. E törvény kihirdetése napján lép életbe s végrehajtásával a közmunka- s közlekedési és a pénzügyi ministerek bízatnak meg. KÉPV. H ifiOiMÁNY. 1875-78. VIII. 33

Next

/
Thumbnails
Contents