Képviselőházi irományok, 1875. VIII. kötet • 287-371. sz.

Irományszámok - 1875-323. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a nemzetközi métermérték-hivatal felállitására és fentartására 1876. évre szükséges póthitelről” szóló törvényjavaslatról - 1875-324. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „az országban fellépett Phylloxera terjedésének meggátlása ügyében” beadott törvényjavaslatról

/ 324. szám. 123 Melléklet a 324. számú irományhoz. Törvényjavaslat, a Phylloxera rovar terjedésének meggátlásáról. (A pénzügyi bizottság szövegezése szerint.) Pancsova város határában a Phylloxera által meglepett területen és az azt szegélyző ép részeken, szakértőileg meghatározandó kiterjedésben a szőllő-tőkók gyökerestől kiirtandók. 2. §. A kiirtott területen a szőllőmüvelés 8 év tartamára eltiltatik és ez idő alatt a terület folytonos közigazgatási felügyelet alatt tartatik. 3. '§. Az irtás alá került szőllők tulajdonosai kárpótlásban részesülnek, melynek összege követ­kező módon állapittatik meg: a szőllő a vidéken szokásos adás-vevési árak alapján közigazgatási utón megbecsültetik; az ekként megállapított becsárakból levonatik : azon értékcsökkenés, mely a Phylloxera által meg­lepetés vagy a vészes szőllők közelsége folytán keletkezett; levonatik továbbá a forgatott föld teljes értéke, mely a 2. §-ban foglalt megszorítással a tulajdonos birtokában marad. 4. §. Az ország más részének a Phylloxera által való meglepetése esetére, felhatalmaztatik a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister, hogy a vész továbbterjedésének megakadályozása iránt, ugy a kellő közigazgatási rendszabályok, mint a költségek tekintetében, a szükséghez képest intézkedhessek. 5- §• Az ez évben szükséglendő irtási munkálatok költségei és a tulajdonosoknak adandó kár­pótlás fedezésére, nemkülönben az esetleg más helyeken jelentkező vész elfojtására a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministernek rendelkezésére 80,000 frtnyi póthitel nyittatik. 6. §. E törvény végrehajtásával a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister és a pénzügymi­nister bízatnak meg. 16*

Next

/
Thumbnails
Contents