Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.
Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.
388 t8Q. szám. Az pedig, a ki a vele házasságra lépő felet az előbbi kötelékre vonatkozólag ravasz módon tévedésbe ejtette: 5 évig terjedhető fegyházzal büntetendő. A fogalom-meghatározás megfelel azoknak — a mik fenntebb kifejtettek. „A ki házassági kötelékben lévén". Ez föltételezi az előbbi házasság létét; tehát valódi — érvényes házasságot tételez fel: „ismét házasságra lép" ellentétben az előbbivel, csupán a házasságra lépés jelöltetik meg, nem pedig a házasságban létei. Semmi sem utal tehát arra, hogy a második házasság fennállása — valódisága — érvénye kívántatnék, — hanem ellenkezőleg, csak azon lépés jelöltetik ki a bűntett tényezőjéül, mely által a házasság megköttetik. A büntetések a bűnösség fokozatához képest állapíttatván meg: a második alineában körülirt eset, a ravasz mesterkélésnél fogva, mely által a másik fél tévedésbe ejtetett: jogosan büntettetik szigoruabban az előbbi esetnél A 240. §-hoz Ugyanazon büntettet"követi el s 3 évig terjedhető börtönnel büntetendő azon nem házas személy is: a ki tudva oly házasságra lép, mely a másik fél állapota miatt, kettős házasságot képez. A kettős házasság, egyike a amcursm necessarms által létrejövő bűntetteknek. A concursus — minden dolustól ment lehet azon fél részéről, a ki nincs házassági kötelékben; ez esetben ezen személyre nézve büntetendő cselekmény nem is forog fenn. Ellenben, ha a házassági kötelékben nem levő személy, a vele házasságra lépni akarónak állapotát ismerte: ép ugy tettese a bűntettnek, mint amaz, s teljesen jogosult: hogy büntetése is amazéval egyenlő. A culpa ki van véve a büntetés alól. A 240. §-ban megjelölt alanyra nézve a 239. §. második bekezdésében meghatározott eset nem foroghat fenn: erre vonatkozólag tehát — súlyosító intézkedés nem is tétethetett. A 241. és 242. §§-hoz. 241. §. Azon lelkész, a ki tudva, hogy a megköttetni szándékolt házasság kettős házasság, a feleket összeadja, vagy az annak megkötésére szükséges vallási szertartást teljesiti: 6 évig terjedhető börtönnel büntetendő. , 242. §. Azon lelkész pedig, a kit a kettős házasság megkötése körül gondatlanság terhel: vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. A kettős házasság körül — a lelkészt — s a polgári házasság behozatala után a közhatósági személyt dolus — valamint culpa is terhelhetvén: az utolsó két szakasz erről rendelkezik. Kérdés lehet: vajon legalább a dolosus közreműködést illetőleg nem elegendők-e a részességről szóló fejezet határozványai ? Erre tagadólag kell válaszolnunk. A dolosus lelkész nem kerülné ki ugyan a büntetést az esetben sem, ha a 241. §. kihagyatott volna a törvényjavaslatból. De minthogy ő ez esetben csak mint segéd lett volna büntethető — a kinek büntetése a 70. §. szerint enyhébb a tettesénél: a 241. §. épen a 70. §-nak a jelen esetre alkalmazását akarta kizárni. Irányadó volt ugyanis a nézet, hogy nemcsak enyhébb beszámítás alá nem eshetik ily esetben a lelkész vagy a köztisztviselő; hanem tekintve, hogy — ezek egy különös hivatásból származó kötelességet — sértenek meg: ez okból bűnösségük súlyosabb, a miért is a büntetés maximuma, felébb emelendőnek találtatott. A culposus közreműködésre nézve azonban már csak azért is szükséges volt külön intézkedést megállapítani, mert, a mint az átalános rész indokaiban kifejtetett: culposus részességet a